Megosztom másokkal is:

Különös adatok jelentek meg a hivatalos kormányzati Covid-statisztikákban – írja a Népszava.

Az utóbbi napokban ugyanis nem egyszer volt példa arra, hogy többen vagy közel annyian voltak a koronavírus miatt kórházban és lélegeztetőgépen, mint tavaly ilyenkor.

Akkor a második, most a negyedik hullám indult, csakhogy egy éve még senki nem kapott vakcinát, mára pedig már mintegy 5,8 millió embert egyszer, 5,5 milliót kétszer, 461 ezret pedig háromszor beoltottak.

Kedden azt jelentették, hogy a Covid miatt 210 koronavírusos beteget ápoltak kórházban, közülük 24-en voltak lélegeztetőgépen.

Tavaly ugyanekkor „csak” 164 koronavírusos beteget ápoltak, akik közül 11-en voltak lélegeztetőgépen. Tegnap 215-en voltak kórházban, 26-an lélegeztetőgépen. A 2020. szeptember 9-ei adatok: 221 beteget ápoltak kórházban, közülük 13-an voltak lélegeztetőgépen.

– Tény, hogy az elmúlt héten gyorsabban nőtt a kórházban kezeltek és a lélegeztetettek száma, mint az esetszám, miközben ennek éppen a fordítottjának kellene történnie

– mondta a lapnak a jelenségről egy szakember. Hozzátette azt is, hogy a jelenség merőben szokatlan és egyelőre nincs is rá magyarázat. Igaz – hangsúlyozta –, egy hétnyi adatnál többre volna szükség.

Egy másik szakember viszont arra hívta fel a figyelmet: nem lehet összehasonlítani a tavalyi és az idei év azonos szakaszát, hiszen a Delta-variáns teljesen másként érkezett az országba, mint a múlt év őszi járványhullám.

Pusztai Erzsébet infektológus szerint sem lehet az elérhető kevés napi adat alapján egyértelműen kijelenteni, hogy többen vannak súlyos állapotban, mint tavaly ilyenkor.

Jelenleg a nemzetközi példák alapján, szerinte két dologban lehetünk biztosak. Egyrészt abban, hogy míg az alapvírusnál egy fertőzött három másiknak adta át betegséget, addig a Delta esetében hat-nyolcnak, ezért sokkal komolyabban kellene ellene védekezni.

Másrészt azt is tudjuk nemzetközi példákból – tette hozzá az egészségügyi szakember –, hogy ha egy oltatlan ember elkapja a vírust, sokkal valószínűbbek lesznek a súlyos légzési panaszok, mintha egy oltott társát fertőzik meg.

Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos nem tartja meglepőnek az emelkedő járványadatokat, mert számításai szerint nagyjából ötmillió Magyarországon tartózkodó ember jelenleg védtelen a vírussal szemben, amely sokkal fertőzőbb a korábbi variánsoknál.

Továbbá annak a félmillió embernek a fele is védtelen, aki két Synopharm oltást kapott korábban, és ez igaz az év elején, nagyjából februárig Pfizer vakcinával oltottakra is. Őket is újra kell oltani, de itthon az sem ismert, közülük hányan vették már fel a harmadik oltást.


Megosztom másokkal is:

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --