Orbán Viktor - Fotó: OV közösségi oldala
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Pedig a gyermekeit is Ő keresztelte meg. De hát ismerjük, milyen Orbán, de azt is tudjuk mindezek után, hogy milyen Karácsony.

Ugyanis a főpolgármester számolt be közösségi oldalán arról, hogy: Szerdán döntött a közgyűlés Iványi Gábor díszpolgárságáról.

Kötelességünk kiállni mellette és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség mellett, ezért vettem részt ma reggel a vasárnapi istentiszteleten a Megbékélés Házában.

Ez az ügy másról sem szól, csak Orbán Viktor személyes bosszújáról.

Márpedig ha Orbán Viktor bosszújáról van szó, akkor a fideszes kereszténydemokráciába belefér, hogy az állam aljas eszközökkel próbálja meg ellehetetleníti azokat, akik a legnemesebb küldetésért dolgoznak: az elesettek és hátrányos helyzetűek támogatásáért.

Ők adnak hitet és reményt azoknak, akikről az Orbán-kormány lemondott.

Iványi Gáborék mintegy ezer munkavállalóért és több ezer ember ellátásáért vállalnak felelősséget úgy, hogy a Fidesz több százmillió forintot von el a közösségi által üzemeltetett intézményektől.

A magyar állam a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága döntése alapján megítélt kártérítést sem hajlandó kifizetni.

Az Iványi Gábor elleni kormányzati hadjárat nem csupán a rászorulók, hanem minden tisztességesen gondolkodó ember elleni támadás.

Ennek véget kell vetni. 2022 után jóvátételt fognak kapni azok az egyházi státuszukat vesztett, valódi egyházak, amelyek fontos munkával segítik a magyar társadalmat.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: