Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Súlyos mondatok Gyurcsánytól: Készülünk arra az esetre, ha nem lesz békés a hatalomváltás

Rövid időn belül másodszor járt Szegeden a korábbi miniszterelnök, a jelenlegi legerősebb ellenzéki párt, a DK elnöke, egyben annak parlamenti frakcióvezetője. Szerdán a Hungiban fiatalokkal beszélgetett arról, milyen Magyarországot képzel el pártja, és kíváncsi volt, hogy milyet a harminc alattiak.

– Ön szerint hogyan áll hozzá az előválasztáshoz a kormányoldal? Fél, tart tőle, közönyös? Vagy ölbe tett kézzel nézi, úgy vélve, hogy az saját értékelése szerint nem hozza lázba a választókat, így aztán nincs mitől tartania?

– Egyszerű logikai szabályként elfogadhatjuk, hogy a kormány akkor foglalkozik valamivel, ha azt érdekesnek vagy fontosnak találja. A kormányoldal most sokat foglalkozik az előválasztással. Minősíti, nem éppen jó értelemben. Igyekszik leértékelni, konfliktusokat gerjeszteni körülötte. Nem tudom, hogy azért, mert tart tőle vagy azért, mert lő mindenre, ami az ellenzéki oldalon történik.

– Büntetőjogi következményei lehetnek annak, ha a Fidesz 2022-ben elveszti az országgyűlési választásokat. Ön szerint hihető ebben a helyzetben, hogy békés lesz, lehet a hatalomátadás? Ezzel a kockázattal számolnak?

– Teljes mértékben. Nézze, 2002-ben is volt hídfoglalás, 2006 után egy dolgot biztosan elveszített a mi oldalunk, a naivitását és a jóhiszeműségét a Fidesszel szemben. Készülnek azok a forgatókönyvek, amelyekkel ebben a helyzetben a stabilitást megőrizhetjük. Önmagában a kormányváltásnak nincs büntetőjogi következménye. Ám a kormányváltás után egy sor dologra rá kell nézni. Fel kell tenni a kérdést: igaz-e, hogy köztörvényes bűnözők is vannak a jelenlegi kormánypárt politikusai között?

Ez pedig igaz. Ha egy politikai oldal önmagát a hazával azonosítja, akkor ezzel megágyaz annak, hogy vereség esetén legitimálja az új hatalommal szembeni fellépést. Ez valójában már megtörtént. Ez a legnagyobb veszély. Nehezen megválaszolható kérdés, mi történne ebben a helyzetben. Az ország érdeke, hogy békés úton történjen meg a hatalomátadás. Egyben ez a demokratikus alkotmányosság egyik sarkköve. A Fidesz táborának egy része eddig kétszer mutatta meg, hogy a vázolt esetben nagyon nehezen nyeli le a békát.

– A békés hatalomátadás gyakorlata nem csupán jámbor szándék a mai ellenzék részéről?

– Válaszom elején azt mondtam, hogy készülünk arra, hogy nem így fog történni. Nyilván nem mondhatjuk meg most, hogyan készülünk arra az esetre, ha nem így történnek a dolgok. Szakembereink készítik annak a politikai, közbiztonsági és jogi forgatókönyvét, ha nem békés lenne a hatalomváltás.

– Mik lennének kormányváltás esetén az új kabinet azonnali gazdasági lépései? Mit lenne az az öt-tíz intézkedés, amit haladéktalanul meg kellene tenni? Nyilván a NER-re épített gazdaság nem tartható fenn. Mellette még kelet-közép-európai összevetésben is gazdaságilag csúszunk lefelé, amin bizonyára minél hamarabb változtatni kellene.

– Igen sok tenni való van, ez kétségtelen. Ám azt a feladatot, hogy ezeket rangsorolják, meg kell hagyni az új kormányfőnek. Még a látszatát is kerülni akarom annak, hogy az egyik koalíciós párt vezetője állítsa sorba ezeket az intézkedéseket. A leggyorsabban megválaszolandó kérdés, hogy elzárjuk-e a közpénzek elszivárogtatásának csatornáit. Mellette visszaszerzi-e az ország, legalább az ellenőrzést több mint egy tucatnyi gazdasági szerkor fölött, amely a NER hercegeinek, oligarcháinak ellenőrzése alá került. Ezt a hatalmat meg kell törni.

 

Kérdés, hogy az ország képes-e visszaszerezni a világ jóindulatát. Ez azt is jelenti, hogy nem kizárólag úgy tudunk befektetőt hozni az országba, ha egy 30 milliárdos beruházáshoz 10 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást adunk. Ez teljesen abszurd. Akkor hajlandóak a külföldi befektetők Magyarországra jönni, ha látják az euró bevezetésének perspektíváját, ha érzékelik, hogy megfelelő számban áll rendelkezésre szakképzett munkaerő. Nagyon nehéz néhány dolgot kiragadni azokból a lehetséges intézkedésekből, amelyeket az országra várnak. Túl sok lesz a teendő.

Forrás: szeged.hu Bod Péter interjúja

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: