Megosztom másokkal is:
  •  

Sorra érkeznek be a miniszterekhez és szolgálatokhoz beadott adatkéréseimre adott “válaszok” Pegasus-ügyben.

Azt már nem tudják tagadni, hogy ipari mértékben adják ki az engedélyeket, a hvg.hu kiderítette, idén július 19-ig összesen 928 nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtést hagyott jóvá az igazságügyi miniszter, majdnem annyit, mint 2015-ben egész évben.

Persze semmi többet nem árul el a miniszter, sőt, egyetlen állami szerv sem:

közérdekű adatkérésemre azt írta az engedélyeket adó Varga Judit, hogy a titkos információgyűjtés minősített adat, a nemzetbiztonsági szakszolgálatot és az Alkotmányvédelmi Hivatalt felügyelő belügyminiszter pedig azt, hogy egyrészt nem adatkezelő, másrészt arra a kérdésemre, hogy ha nem az állami szervek használják a kémszoftvert, akkor a felügyelete alá tartozó szerveknek van-e tudomásuk arról, hogy folyik-e ilyen jellegű illegális adatgyűjtés Magyarországon, azt válaszolta:

„kérdését feltételezésre és véleménykérésre alapította”, így az nem tartozik a közérdekű adatok körébe.

Az Alkotmányvédelmi Hivatalnál is rákérdeztem, használják-e a kémszoftvert, erre a következő válasz jött:

„A Hivatal által alkalmazott eszközök és módszerek, valamint a Hivatal által alkalmazott titkos információgyűjtés közvélemény által történő megismerése nemzetbiztonsági érdeket sért, egyúttal minősített adatok körébe tartozik.”

Tehát még az az információ is nemzetbiztonsági érdeket sért, hogy egyáltalán bevásárolt-e a magyar állam az izraeli kémszoftverből és használja-e.

Egy biztos: annak a rendszernek, ahol parttalanul, szigorú törvényi keretek nélkül lehet megfigyelni bárkit, ahol nincs semmilyen független kontrollja a megfigyeléseknek, és ahol nincs semmi következménye, ha a kormány állampolgárok tömegeit hallgatja le politikai érdekből, nincs köze a demokráciához.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a botrány közepette a magyar kormány válaszra sem méltatja a magyar állampolgárokat, csak a beismeréssel felérő hallgatást tapasztaljuk arról, hogy használják-e saját állampolgáraik titkos megfigyelésére a kémprogramot.

Megjegyzem, afelől nem lehetnek kétségeink, hogy lepapírozták a dolgokat: hiába válaszolta nekem azt Pintér Sándor, hogy “2010. május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak.”, pár éve ő maga mondta, hogy “egyetlen ember sincs, akit törvényes körülmények között ne lehetne megfigyelni, lehallgatni, felderíteni tevékenységét.”

Bármit le tudnak papírozni, mert egyszerűen olyanok a törvények, hogy bárkire rásüthetik, hogy „nemzetbiztonsági érdekből” lehallgatható.

Rám is simán rámsütötték, hogy „nemzetbiztonsági kockázat” vagyok, csinálta a műsort Németh Szilárd a Nemzetbiztonsági bizottságban, holott a magyar szolgálatok által végzett átvilágításom bizonyította, hogy nagyon is tiszta vagyok.

Egy fix: a Fidesz viszont az bizonyította be, hogy bármikor bármire képesek saját állampolgáraik ellen is — ha politikai érdekeik úgy kívánják.


Megosztom másokkal is:
  •  

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --