Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

2010 óra, amióta kiállt Orbán az emelvényre és bejelentette, hogy forradalom történt a szavazófülkékben gondolkodom azon, hogy milyen lesz az a nap – amikor azon a gyászos estén bejelenetette – a Nemzeti Együttműködés Rendszerének bukása.

Ez persze nyílván csak képletes, hiszen valószínüleg a bukás napján rengeteg ember örömittasan fogja ünnepelni a végét, míg a rendszer hívei elkezdik előkészíteni a bukás forgatókönyvét.

A nagy politikai események az azt követő napokban lesznek. Lesznek tüntetések, hídlezárások, újraszámlálás és miegymás. Míg a vezetők mentik a menthetőt az ellenzék elkezdi átvenni a kormányrudat.

A kérdés az, hogy ez most 2022-ben fog megtörténni?

A válasz pedig az, hogy teljesen biztosan ugyanis elkerülhetetlen az Orbán rendszer bukása a mostani választáson. Fel is sorolok 7 okot ami miatt teljesen biztosak lehetünk ebben:

1.) Minden idők legerősebb ellenzéke hívja ki, az elmúlt 15 év leggyengébb Fideszét

Az ellenzék azzal, hogy képes volt a pártérdekeket feladni és egységbe szerveződni, valamint felülemelkedni a vitákon és a vitás pontokat rá merte bízni az ellenzéki szavazókra (előválasztás) elérte azt, hogy bár minden pártnak komoly és fontos erőpozíciókat kellett feladnia, összességében soha ekkora erő nem tudott öszpontosulni az ellenzéki oldalon.

Mindeközben a kormányoldal az elszabadult inflációval és a botrányaival a háta mögött lassan a saját táborát sem tudja egyben tartani.

2.) Végzetesen rossz stratégiát követ Orbán

A korábbi években mindig volt egy csodafegyver ami a szorult helyzetből sikeresen kivezette a Fideszt. A rezsicsökkentés és a migráció éppen kapóra jött a meggyengült Orbánnak ahhoz, hogy a gyűlölet eszközével hatalomba tudja tartani magát. Azonban a Budapesti főpolágremsterválasztáson kiderült, ha nincs ügy, nincs többség.

Már pedig a mostani melegellenes ügy az nem migráció. Nem félünk ugyanis a melegektől és a magyar társadalom nem utálja a meleg közösséget. Éppen ezért sikerült a legrosszabb témára felépíteni a választási kampányt.

3.) Az ellenzéknek van vezére

Leguoljára 2006-ban volt az ellenzéki oldalnak vezetője Gyurcsány Ferenc személyében. A mostani előválasztáson azonban nem hogy egy vezéralak bontakozik ki hanem mindjárt három. Bárki nyerje is a választást, Karácsony, Dobrev vagy Jakab olyan ellenfele lesz Orbánnak aki képességeiben fel tudja venni a versenyt a miniszterelnökkel.

4.) Egész Európa és az USA is Orbán ellen van

Ahhoz hogy egy kormány a helyén maradhasson 3 tényező kell. Választói támogatottság, nemzetközi elismertség és pártegység. Ha az egyik hiányzik, akkor még képes lehet egy kormány a helyén maradni azonban kettő esetében elkerülhetetlen a bukás. Gondoljuk bele: Gyurcsány Ferenc elveszítette a választók támogatását, de a mögötte lévő párt stabil volt és nemzetözileg elismert vezető volt. Amint elfogyott a támogatottsága saját pártjában is megbukott.

Orbán mögött nincs nemzetközi támogatottság és a határán van annak hogy a választói felhatamazás is elfogyjon mögüle.

5.) Már nem teljhatalmú Orbán

Az önkormányzati választással az ellenzéknek sikerült bástyákat visszaszereznie. Ameddig korábbi választásokon minden de minden narancs színű volt, addig mára a megyeszékhelyek többsége és Budapest ellenzéki vezetésű. Éppen ezért ez hatalmas bázist jelent az ellenzék számára.

6.) A veszély közeledtével az érdekemberek elkezdenek távolodni Orbántól

Az Orbán-rendszer egy alá-fölé rendeltségi viszonyra alapszik. Orbáné  a hatalom és ő osztja a pénzeket. Azonban ezek a pénzen vásárolt szövetségek ahogy megérzik hogy a vezetp meggyöngült rohamtempóban távolodnak majd a vezetőtől. Mint a hajó és azok a potyautasok, akik nem akarnak a kapitánnyal a víz alá kerülni

7.) A választók változást akarnak

Még a legelvakultabb fidesz szavazó is felteszi magának a kérdést, biztosan nem lehetne jobb kormánya az országnak? Biztosan nem kellene most már pihenni küldeni a narancs-hatalmat és átadni a vezetést valami friss új gondolatokkal teli erőnek. Persze ameddig a kormánypárti szavazók gyorsan elhesegetik ezeket a gondolatokat, az ellenzéki és a bizonytalan szavazók alig várják a váltást. Ez pedig messze többség. Akár kétharmados.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: