Budapest, 2015. március 6. Kövér László, az Országgyûlés elnöke beszédet mond az Országgyûlési Múzeum újranyitása és A magyar törvényhozás ezer éve címû állandó történeti kiállítás megnyitója alkalmából rendezett ünnepségén az Országház Látogatóközpontjában 2015. március 6-án. MTI Fotó: Soós Lajos
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A nemzetközi diplomáciában az egyik legsúlyosabb eljárást foganatosították. Ez az utolsó lépés, amely még mindkét fél jó szándékát mutatja, azután csak olyan lépések következnek, amely komoly konflitkushoz vezet.

A nemzetközi diplomácia olyan mint egy tánc. Sok esetben jelentéktelennek tűnő lépések komoly következményekkel járnak.

Ebben a táncban Kövér a legnagyobb hibát vétette, mely könnyen olyan diplomáciai télhez vezethet, amire bizonyosan nem vagyunk felkészülve.

A szlovák külügyminisztérium diplomáciai jegyzéket küldött Magyarországnak, amelyben felszólítják a magyar felet, hogy a szokásos és szabványos diplomáciai eljárásoknak megfelelően járjon el, és előzetesen tájékoztassa a szlovák felet állami tisztviselői látogatásának céljáról – írja a Parameter.sk.

A telex korábban beszámolt róla, hogy szlovák oldalon felháborodott reakciókat váltott ki Kövér László házelnök beszéde, amelyet Somorján mondott el augusztus 2-án.

A szlovákiai településen a magyarok és németek állampolgárságuktól való megfosztását elrendelő 33. beneši dekrétum hatályba lépése után 76 évvel állítottak emlékművet a kitelepítetteknek.

Kövér arról beszélt, hogy „van erkölcsi alapunk arra is, hogy szelíd, de állhatatos türelemmel várjuk a bocsánatkérés és elégtételadás gesztusát a magyarok ellen a múltban elkövetett bűnökért, az utánunk következő nemzedékek békéje érdekében”. A házelnök azt is mondta:

„A magyarság nem bocsáthatta meg az ellene elkövetett bűnöket, mert a mai napig nem kértek bocsánatot tőle. A jogfosztás, megaláztatás és szülőföldről való elűzetés a mai napig lezáratlan történet az emlékezetünkben, és nyílt seb a lelkünkben.”

Kövér nyilatkozata komoly figyelmet keltett Szlovákiában. Ivan Korčok szlovák külügyminiszter azt mondta:

„Csalódott vagyok amiatt, hogy Budapestről állandóan üzeneteket és kioktatást kapunk a közös történelmünkkel kapcsolatban. Határozottan elutasítom azt, hogy Magyarország második legfőbb közjogi méltósága szükségét érzi, hogy Szlovákiában prezentálja a saját történelemolvasatát.”

Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke közleményében azt írta: „Nagyon örülnék, ha a magyar oldal mértékletes volna ezekben a témákban, mint a Szlovák Köztársaság.”

Ivan Korčok szlovák külügyminiszter arra szólította fel a magyar állam képviselőit, hogy „mérlegeljék szavaikat, ne zavarják meg a békét, és tartsák tiszteletben a Szlovák Köztársaságot mint egyenértékű partnert”.

Forrás: telex.hu/parameter.sk/BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: