Friss! – Itt vannak az új szabályok augusztus 20-ával kapcsolatban

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

A legfrissebb Magyar Közlönyből derült ki a kormány legutóbbi döntése,…

Miszerint az érvényben lévő, veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket a következő hónapokban több alkalomra is felfüggyesztik.

Az egyik ilyen periódus az augusztus 18. és 22. között lesz, az augusztus 20-ához kapcsolódó állami és önkormányzati rendezvényekre vonatkozik az enyhítés. Ezen kívül szintén mentességet élvez majd a korlátozásoktól a FEI Négyesfogathajtó Európa-bajnokság, valamint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus is, ahova Ferenc pápát is várják. Ez azt jelenti például, hogy ezeket a rendezvényekre védettségi igazolvány nélkül bárki, korlátozásoktól mentesen ellátogathat.

Kovács Zoltán államtitkár kedden azt nyilatkzozta, hogy a valaha volt legnagyobb szabású állami ünnepre készülnek augusztus 20-án, három és fél napon keresztül 17 rendezvényhelyszínen több száz program lesz.

Forrás: 24.hu

 


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours