Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kiderült, hogy a Fidesz “nemzeti konzultációja” tömegesen hamisítható és a Fidesz – valószínűleg – erre is használja, mivel a korábban jelzett hibát nem javították ki.

Az etikus hacker 12 órán át élőben közvetítette egy videómegosztó portálon, ahogyan a nemzeti konzultáció oldalán egy program ezrével töltögeti ki a kérdőíveket.

Normális országokban a probléma feltárását megköszönik, hiszen ez fontos figyelmeztetés és közérdekű információ arról, hogy a közpénzből fizetett konzultáció hibás, az eredménye pedig hiteltelen.

A Fidesz-kormány azonban feljelentést tett, mert szerintük a nemzeti konzultáció oldalát támadás érte. Ez azonban hazugság.

Mindössze annyi történt, hogy a Fidesz-kormány az oldal fejlesztése során nem alkalmazta azt a hitelesítő eszközt, ami megakadályozhatná, hogy robotok töltsék ki a kérdőívet.

Mivel hasonló eset már a korábbi konzultációnál is történt, a kormánypárt mulasztása talán szándékos, hiszen így nagyobb számú kérdőívvel kampányolhat.

Az MSZP megköszöni a Fidesz trükközésének lebuktatását, és felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza az igazság feltárása miatt tett feljelentését!

A nemzeti konzultáció oldalát nem támadta meg senki, csak bebizonyították, hogy a Fidesz ezúttal is csalt. A konzultáció felesleges és drága pénzkidobás, amit azonnal be kell fejezni!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: