Megosztom másokkal is:
  •  

Hatalmas telejsítmény, emberfeletti kitartás és persze egy ország szíve kellett ahhoz, hogy ez megszülethessen. Ma minden magyar szíve együtt dobbant és nem hiába.

Szilágyi Áron ma Tokióban sporttörténelmet írt.

A Vasas 31 esztendős vívója immár háromszoros olimpiai bajnok.

Az MTI jelentése szeirnt a Vasas vívója, Szilágyi Áron egész nap bámulatos teljesítményt nyújtott, a helyi idő szerint esti döntőben pedig parádés vívással 15-7-re múlta felül az olasz Luigi Samelét.

Ezzel pedig megszületett a hihetetlen és bezsebelte a harmadik aranyérmét.

Szilágyi Áronon kívül eddig négy nagyszerű elődjének – Fuchs Jenőnek, Kárpáti Rudolfnak, a szovjet Viktor Krovopuszkovnak és a francia Jean-Francois Lamournak – sikerült megvédenie a címét férfi kardban, de egyéniben a triplázás eddig még senkinek nem jött össze.

Sőt, a férfiaknál a többi fegyvernemben sem akadt még olyan, aki ugyanabban a szakágban háromszor győzött volna az egyéni versenyben.

Szilágyi a venezuelai José Quintero és az iráni Mojtaba Abedini 15-7-es legyőzésével kezdett szombaton, majd a negyeddöntőben az ugyancsak iráni Ali Pakdamant verte 15-6-ra, a legjobb négy között pedig a georgiai Sandro Bazadzét nagy küzdelemben, 15-13-ra.

Samele a kínai Hszü elleni 15-12-es siker után az iráni Rahbarit 15-7-re, honfitársát, Berrét pedig 15-10-verte. Az elődöntőben a dél-koreai Kim Jung Hvan ellen 6-12-ről fordított 15-12-re.

Az olasz csapat tagjaként olimpiai bronzérmes és többszörös világbajnoki ezüstérmes volt, egyéniben azonban eddig nem volt kiemelkedő eredménye.

A nap utolsó mérkőzését a világranglistán negyedik Szilágyi kezdte jobban, pillanatok alatt 3-0-ra elhúzott, s bár a rivális ekkor szépített, a magyar vívó könnyedén adta az újabb tusokat, és 7-1-es vezetésre tett szert.

Samele ekkor feléledt, sikerült 7-5-re szépítenie, de a pihenő előtti utolsó találat ismét Szilágyié volt (8-5). A szünet után újabb egylámpás magyar találatok következtek, miközben a lelátóról felváltva harsant fel a “Gyerünk, Áron!” és a “Forza, Luigi!” biztatás.

Az olasz 12-5-nél aztán megpróbált ismét bravúrt bemutatni, de ezúttal csak két találatra futotta az erejéből, egyenlíteni és fordítani nem tudott.

Szilágyi a győztes tus bevitele után diadalittasan emelte magasba a karját, és előbb összeölelkezett edzőjével, Decsi Andrással, majd egy magyar zászlót a feje fölé emelve ünnepelt, miközben a maroknyi magyar tábor éltette.

A 31 éves, immár háromszoros olimpiai bajnok versenyző a magyar vívósport 38. ötkarikás aranyérmét, egyben a tokiói magyar küldöttség első dobogós helyét szerezte meg.

via: MTI


Megosztom másokkal is:
  •  

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --