Varjú László - Kép: Tóth Gergő/Népszava
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Eurostat adatai szerint 2021 elején elérte a GDP 81 százalékát a magyar államadósság. Ez 15 százalékponttal több, mint egy évvel korábban

– kezdi közleményét Varjú László a Demokratikus Koalíció képviselője.

A politikus szerint ez azt jelenti: a visegrádi országok és Románia sokkal jobban áll, mint az Orbán vezette Magyarország.

Orbán teljesen eladósította a magyarokat és csak egyre rosszabb lesz

Tragikus a magyar pénzügypolitika és tragikus annak minden következménye:

nyíltan háborúzik a pénzügyminiszter és Nemzeti Bank elnöke, minden idők legnagyobb hiányát produkálja az Orbán-kormány, soha ilyen gyenge nem volt a forint, Európa-rekorder a magyar infláció.

Soha ilyen drága nem volt a benzin, és eközben a 27 százalékkal a világ legnagyobb áfáját fizetjük.

A makroszámok mögül egyre szegényedő magyar családok, közel hárommillió, létminimum környékén élő honfitársunk sanyarú sorsa, tönkrement vállalkozások tízezreinek reménytelensége látszik.

A Dobrev Klára vezette új kormány új pályára állítja a gazdaságot, visszaszerzi az Orbán miatt berekesztett uniós forrásokat, visszaszorítja pénzromlást és bevezeti az eurót  -zárul a politikus közleménye.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: