Orbán èlete politikai hibáját vètette. Ez ugyanis nem vizit díj. Nem migráns nèpszavazás.
Ezzel az üggyel hiába erölködik nem tud tömegeket elvinni szavazni.
A magyar ember ugyanis minden kutatás szerint nem homofób. Valamit nagyon elrontottak a Fidesz központban. Karácsonyèk kèrnek egy kávèt, Orbánèk pedig bukják 2022-öt.
Egèsz egyszerűen ha ez a kormány fő ügye a kampányra, akkor kijelenthető hogy vège. Annyira gyenge ugyanis ez az ügy.
Gyermekvédelmi népszavazást kezdeményez a kormány – jelentette be Orbán Viktor a Facebookon.
A miniszterelnök azt mondta: Brüsszel az elmúlt hetekben egyértelműen megtámadta Magyarországot a gyermekvédelmi törvény miatt.
A magyar törvények nem engedik a szexuális propagandát az óvodákban, az iskolákban, a televízióban és a reklámokban. Brüsszel most az oktatási törvény és a gyermekvédelmi szabályok módosítását követeli” – fogalmazott a miniszterelnök.
Orbán Viktor hozzátette: Brüsszel sérelmezi, hogy nálunk nem lehetséges az, ami Nyugat-Európában már állandósult.
Azt mondta: ott már az LMBTQ-aktivisták bejárnak az óvodába és az iskolába, ők végzik a szexuális felvilágosítást. A kormányfő szerint a brüsszeli bürokraták nálunk is ezt akarják, ezért fenyegetőznek, kötelezettségszegési eljárásokat indítanak, vagyis visszaélnek a hatalmukkal. „A gyermekeink jövője a tét, ezért ebben a kérdésben nem engedhetünk” – mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök szerint, amikor hazánkra erős nyomás nehezedik, akkor csak a népakarat tudja megvédeni az országot.
Ezért a kormány úgy döntött, hogy népszavazást kezdeményez öt kérdésben. Ezek a következők:
1. Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?
2. Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
3. Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?
4. Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermeknek a fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?
5. Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?
Orbán Viktor hozzátette: „Azt kérem önöktől, hogy közösen mondjanak nemet ezekre a kérdésekre, ahogy öt évvel ezelőtt is nemet mondtunk arra, hogy Brüsszel a bevándorlókat akarta Magyarországra kényszeríteni.
Akkor egy népszavazás és a közös népakarat megállította Brüsszelt. Egyszer már sikerült, és együtt újra sikerülni fog” – zárta Orbán Viktor.