Gyászol az ország: megint egy kíváló ember ment el, sokat veszített vele a város és a nemzet

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Rettenetes, mindig a legjobbak.

79 éves korában meghalt Ráday Mihály Kossuth-díjas filmoperatőr, rendező, tévés szerkesztő, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, számos városvédelemmel foglalkozó könyv szerzője, épített örökségünk megőrzéséről szóló műsor készítője, Budapest díszpolgára.

Ráday Mihály halálhírét a családja közölte:

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Ráday Mihály Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas rendező-operatőr, városvédő, Budapest díszpolgára 2021. július 16-án, 79 évesen súlyos betegségben elhunyt”

A Budapesten született Ráday a Színház- és Filmművészeti Főiskolán rendező-operatőrként, illetve az ELTE-n művészettörténészként végzett.

Édesapja a neves színész, Ráday Imre volt, édesanyja, Ferda Erzsébet Magdolna divatszalont vezetett. Három gyermeke, két unokája van.

Ráday politikában is részt vett: Országgyűlési képviselő volt 1990 és ’94 között az SZDSZ színeiben, emellett tagja volt a Fővárosi Közgyűlésnek 17 éven át, ahol komoly szerepe volt a műemlékvédelem kialakításában, a helyi értékvédelmi rendelet megalkotásában, és több műemlékvédelmi, felújítási projekt megszervezésében.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours