Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A portál a Police.hu közleményét szúrta ki, amely szerint a hatóságok elfogtak egy idős házaspárt és egy fiatal férfit, akik egy tanyán, több mint 350 tő különböző fejlődési szakaszban lévő kannabisz növényt termesztettek.

A portál a Hódpressre is hivatkozik, amely szerint több, egymástól független forrás mellett Márki-Zay Péter is azt állítja, hogy a hódmezővásárhelyi Fidelitas oszlopos tagja lehet a fiatal férfi, akinek még monogramját sem tüntették fel a hatóságok.

Kedden este azután került ki hirtelen a Police.hu-ra egy marihuánaültetvényről szóló közlemény, miután azt kértük a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályától, erősítsék meg vagy cáfolják, hogy F. J. érintett-e nagy mennyiségű kábítószer termesztésben – írja a Telex.

Erre azért kérdezett rá a portál rá, mert információik szerint F. J. a hódmezővásárhelyi Fidelitas alelnöke. Most a hódmezővásárhelyi Hódpress által idézett Vásáhelyi Televíziónak a város polgármestere, Márki-Zay Péter megerősítette, hogy valóban a helyi Fidelitas oszlopos tagjáról van szó, aki azt is hozzátette, hogy az ügy nem maradhat következmények nélkül.

A rendőrség keddi közleményében nemcsak keresztnév, még monogram sem szerepelt, a körülményekről azonban viszonylag részletesen írtak.

Így arról is, hogy a hódmezővásárhelyi nyomozók egy idős házaspárt és egy 27 éves fiatalembert fogtak el, akik egy tanyán több mint 350 tő különböző fejlődési szakaszban lévő kannabisz növényt termesztettek.

Az elkövetőket előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták, akik a bűncselekmény elkövetését elismerték.

A portál megkereste Kotormán Viktort, a Fidelitas elnökét, aki azt mondta, „nem tud a kérdésekre válaszolni, mert nem otthon van”. Arra kérdésre, hogy folyik-e büntetőeljárás az alelnökük ellen, azt válaszolta, kérjenek interjút, majd letette a telefont. Az alelnököt is keresték, de nem érték el.

A csütörtöki kormányinfón a Telex rákérdezett az ügyre Gulyás Gergely miniszternél is, de azt mondta, nem tud ilyesmiről.

via: Klubrádió


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: