Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Régi mondás hogy csak azt nem viszik, ami le van aszfaltozva. Most az aszfaltot is viszik.

A Párbeszéd szerint, a kormány a saját klientúrájának extraprofitot biztosítva 35 évre privatizálni kívánja a magyar autópályákat.

Az erről szóló autópálya-koncessziós tender miatt Tordai Bence által feltett írásbeli kérdésre Dömötör Csaba államtitkár érdemi választ nem adott.

Nem adott választ arra, hogy a tenderre kik adták be a jelentkezésüket, amelynek hétfőn járt le a határideje, és arra sem, kik fognak konkrétan döntést hozni a győztesről.

Továbbra sem tudni semmit a tender kiírását megalapozó számításokról sem, amelyeknek – az uniós koncessziós rendelkezések szerint – 35 éves időtartam esetén nyilvánosnak kellene lennie.

A Párbeszéd közérdekű adatigénylésben és írásbeli kérdésben tudakolja a pályázók kilétét.

A Fidesz 35 évre koncesszióba adná a magyar úthálózati rendszer jelentős részét: ez ismét a kiváltságosok 1 százalékának az érdekét szolgálná.

A fideszes biznisz árát a többségi 99 százalék fizetné meg, ahogyan az történt a trafikmutyi vagy éppen a kaszinókoncesszió esetében is.

Mindezt azért, hogy még a választások előtt kimenekítsék a közös vagyont, folytassák a közpénzlopást.

A Párbeszéd közérdekű adatigénylés benyújtásával követeli, hogy hozzák nyilvánosságra legalább a jelentkezők listáját, annál is inkább, mert véleményünk szerint nagyon is kiemelt közérdek fűződik ennek megismeréséhez.

Emellett Rogán Antalhoz írásbeli kérdéssel fordulunk a pályázaton indulók listájával kapcsolatban. Rogán árulja el azt is, hogy felfüggesztik-e az eljárást, amennyiben az unió illetékes szervei mégis vizsgálódnának, mert a tender nem felel meg az uniós koncessziós rendelkezéseknek.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: