Covid - Fotó: illusztráció Getty Images
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Jakab Ferenc virológus a Magyar Nemzetnek azt mondta, nem küzdöttük le a koronavírus-járványt. Az MTI által szemlézett interjúban a professzor arról beszélt, hogy borítékolható, Európában a delta variáns idézi elő a következő hullámot. Úgy látja, egyértelműen van ok az aggodalomra. Azt látni, hogy még ott is emelkedésnek indult a fertőzésszám, ahol viszonylag magas az átoltottság, például Izraelben.

Az oltásokkal elsőként győzték le, de most ismét feltámadt a járvány Izraelben
Megjelent a delta variáns, a kormány máris lépett.

Tehát senkinek ne legyenek hiú ábrándjai, hogy ezt a járványt leküzdöttük, maximum most fellélegezhetünk egy kicsit. Magyarországon valóban magas az átoltottság aránya, de vannak, akiknek még semmiféle védettsége nincsen. Ők elég jelentős százalékát teszik ki az ország lakosságának ahhoz, hogy a járvány negyedik hullámát elindítsák.

A koronavírus-kutatási akciócsoport vezetője arra számít, hogy a negyedik hullám komolyabb lesz az elsőnél, de gyengébb a harmadiknál. Nem hiszi, hogy nagyon erős vírushullám elé nézünk, de abban biztos, hogy megérezzük.

A professzor azt mondta, már ősz előtt elérheti Magyarországot a negyedik hullám, kis szerencse kell ahhoz, hogy az augusztust még megússzuk.
Az már jobban érinti majd a fiatalabbakat, ami részben magyarázható azzal, hogy az ő populációjukban alacsonyabb az átoltottság.

Forrás: 24.hu


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: