Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az ellenzéki és a kormánypárti lista támogatottsága gyakorlatilag változatlan:

Az egyesült ellenzék hatpárti és a Fidesz-KDNP listái közül az előbbi jobban áll, 39 százalékos támogatottságról van szó, míg a kormánypártoké 37.

A biztos pártválasztók körében az eredmény: 50 százalék az ellenzéki, 47 százalék a Fidesz-KDNP listájára szavazna.

Mindez azt jelenti, hogy az ellenzék képes lehet megverni a Fideszt, de ehhez az kell, hogy a jelenlegi támogatottságot megtartsa, és a 106 egyéni választókerület többségében is nyerni tudjon.

Az mindenesetre látszik, hogy Orbán Viktor mindent megtesz majd a győzelemért. Beveti mindenét, ami van neki, tolja a propagandát, szítja a gyűlöletet, folytatja az árokásást, igyekszik egymás ellen hangolni a magyarokat, közben választási költségvetéssel oszt szét százmilliárdokat.

Az összefogás ereje ellen azonban Orbán Viktor ereje kevés lesz. A felcsúti miniszterelnök egyetlen igazi eszköze a pénz ugyanis, az összefogás ereje pedig teljesen másból táplálkozik, a magyar emberek akaratából. Ha hiszünk az összefogásban és nem rettenünk meg a látszólagos túlerőtől, semmit sem tehet ellenünk ez a pökhendi suttyó.

Az adatfelvétel ideje: 2021. június 8-16. A megkérdezettek száma: 1000 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik.

Forrás: ezalenyeg.hu

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: