Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Most készül Magyarország történetének talán legnagyobb lenyúlása.

A bukástól rettegő kormány az autópályákat is el akarja adni, ezzel a következő 35 (!) évben több mint 5000 milliárd forintot(!) kapna az államtól, vagyis az adófizetők pénzéből a Rogán-féle koncesszió nyertese.

Hogy ki, annak kitalálásához sem kell sok fantázia, ismerve ennek a kormánynak a működését.

Saját bevallása szerint is készülődik a külügyminisztert megjachtoztató Fidesz-oligarcha, és azon se lepődnék meg, ha felbukkanna az ügyben a kínai szál.

Megint és újra a magánérdekeket helyezik a közérdek elé, magánvagyont csinálnak a közvagyonból, az 1 százalék kiváltságost szolgálják a 99 százalék többség helyett.

Ezt a károkozást is meg fogjuk akadályozni, a koncesszió illegitim, hiszen a kormány minden társadalmi felhatalmazás nélkül akarja eladni a magyar gyorsforgalmi utakat.

Magyarország következő kormánya ezt a pályázatot és az annak nyomán megkötni tervezett szerződést semmisnek fogja tekinteni, a koncesszióban az állami oldalon közreműködőket a jog teljes erejével felelősségre fogja vonni, egyetlen fillér koncessziós díjat nem fog kifizetni, és vissza fogja venni a magyar gyorsforgalmi utakat.

Erre készülhet mindenki, aki ebben a bűnös eljárásban bármilyen szerepet vállal.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: