Budapest, 2018. október 31. Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció (DK) vezérszónoka felszólal az egyes belügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2018. október 31-én. MTI/Soós Lajos
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Van kraft a DK-ban ugyanis ott támadják Orbánt ahol azt hitte sikerült győznie. Az már csak hab a tortán, hogy mindezt sikerült úgy megcsinálnia a DK csapatának, hogy Orbán se kiköpni se lenyelni nem fogja tudni a DK javaslatát.

A DK úgyanis új pedofilellenes törvényt nyújt be: kivizsgálnák az egyházon belül sz@&uális bűncselekményeket is.

A párt szerint sz@&uális kisebbségek megbélyegzése, hálószobákban történő kutakodás helyett a legfontosabb feladat az, hogy a katolikus egyház megtisztuljon.

“Valódi” p#do[il-ellenes törvényt nyújt be a Demokratikus Koalíció, amely feltárná az egyházon belüli ilyen irányú bűncselekményeket – jelentette be Vadai Ágnes, a DK alelnöke egy szerdai sajtótájékoztatón.

Törvényjavaslatuk értelmében

• aki gyermekek ellen sz@&uális bűncselekményt követ el, azt egész életére el kell tiltani minden olyan tevékenységtől, amely alatt fiatalkorúakkal foglalkozhat, és ez alól nem lehetnek kivételek az egyházi személyek sem

• aki gyermekek elleni sz#&uális bűncselekményről tudomást szerez, és nem tesz az ügyben feljelentést, azt három év szabadságvesztéssel büntethető, és ez alól nem lehet kivétel az a tevékenység sem, ahol titoktartási kötelezettség van, így a gyónási titok sem

• az Országgyűlés arra kötelezné a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát, hogy a törvényjavaslat hatályba lépését követő 15 napon belül egy átfogó, belső vizsgálatban tárja fel a katolikus egyházon belül a kiskorúak sérelmére elkövetett sz@&uális visszaéléseket, és ezeknek az eredményét hozza nyilvánosságra.

“Mi azt gondoljuk, hogy sz@&uális kisebbségek megbélyegzése, hálószobákban történő kutakodás helyett a legfontosabb feladat az, hogy a katolikus egyház nézzen szembe ezzel a problémával, tárja fel a múltat, és tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a jövőben ilyen cselekmények ne történjenek”

– mondta a frakcióvezető-helyettes.

Azt is mondta, hogy törvényjavaslatuk nem az egyház ellen irányul, el is küldik nekik ezt a nap folyamán, és konzultációt kezdeményeznek a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával arról, hogy az Országgyűlés milyen törvényjavaslattal segítse elő a katolikus egyházon belüli megtisztulási folyamatot, amelyet az egyház feje, Ferenc pápa is követel.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: