Megosztom másokkal is:
  • 102

Lábra állt, folyamatosan javul az állapota és az erőnléte Medgyessy Péternek, aki a múlt hónap végén meglehetősen komoly térdműtéten esett át.

A Blikk  számolt be arról, hogy kórházban lábadozik a volt miniszterelnök, akin egy budai klinikán végezték el a beavatkozást. Bár a műtét után napokon át kellett feküdnie, s utána is csak óvatosan terhelhette a lábát, most már lényegesen bizakodóbban nyilatkozott az egykori politikus.

– Jól vagyok, köszönöm az érdeklődést, erősödöm, s megkezdődött a rehabilitációs kezelésem.

Egyre többet sétálhatok, persze még nem az utcán, de az orvosaim szerint a jövő héten már arra is sor kerülhet – árulta el a Blikk érdeklődésére az egykori kormányfő, akit egyébként meglepett, hogy mennyien érdeklődtek hogyléte felől és mennyien olvasták a róla szóló tudósítást.

– Ha minden igaz, rövidesen hazamehetek, és otthon erősödhetek tovább. Akkor pedig már az utcára is kimehetek – mondta Medgyessy, aki úgy tűnik, 78 évesen sem veszített fiatalos lendületéből.

Az köztudott volt, hogy sportos életet él, de a jelek szerint a szükségessé vált térdműtét ellenére sem kívánja feladni ezt az életformát.

Mint azt megírtuk, ő döntött arról, hogy ne várjanak tovább és befeküdt a régóta esedékes operációra, ami az ízületi kopás miatt vált szükségessé.

Sokan mindezt nem tudták, így azután olyan hírek is szárnyra keltek, hogy Medgyessy a Covid-fertőzése vagy a betegség visszamaradt szövődményei miatt kerülhetett kórházba, ezért töltött el sok időt a klinikán.

A volt kormányfő tavaly novemberben valóban átesett a fertőzésen.

Most úgy tűnik, véget érhet a kényszerpihenő, sőt a teljes felépülés után Medgyessy újra felhúzhatja a sportcipőt, legalábbis erre lehet következtetni a szavaiból.

– Jöjjenek majd el az első futásomra, szívesen látom önöket! – köszönt el telefonon jókedvűen a munkatársunktól. Ha aktuális lesz az időpont, természetesen a Blikk is szívesen beszámol az első edzésekről.


Megosztom másokkal is:
  • 102

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --