Megosztom másokkal is:
  • 473

Érik a szimbólikus győzelem.

Valljuk be öszintén, van szímbólikus értéke annak, hogy ki lesz “Vörös Csepel” parlamenti képviselője. Nem csak azért mert a munkás múltú kerületnek kijár egy tisztességes baloldali képviselő, hanem mert – és ez már magánvélemény – én akarom látni azt a meccset ami Németh Szilárd és Komjáthi Imre között lesz a kerületben.

Komjáthi Imre az MSZP elnökhelyettese tagadhatatlanul a legvörösebb jelöltje a mezőnynek. Mozgalmi nevén Vörös és Csípős. Vegyipari munkásból lett politikus, azonban nem felejtette el honnan jött.

Mögé állt be most az előválasztáson a Demokartikus Koalíció, melyről Komjáthi így számolt be:

Paál Géza ma arról posztolt, hogy a DK logója is az én nevem mellé kerül az előválasztáson.

Megtisztelőnek tartom, hogy a Demokratikus Koalíció támogatását is megkaptam a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd Magyarországért után.

Meggyőződésünk szerint 2022-ben a kormányváltás az ellenzéki pártok és a változást akaró emberek összefogásával valósítható meg.

Ennek feltételeit már megteremtettük, néhány hónap múlva pedig a választók előválasztáson dönthetnek arról, hogy ellenzéki oldalról 2022-ben ki álljon szemben a Fidesz képviselőjelöltjével Csepelen és Soroksáron is. Hiszünk abban, hogy 2022-ben kormányváltásnál többre lesz szükség!

Korszakváltás kell, mert az önkényuralom felszámolásán túl létre kell hoznunk egy demokratikus, igazságos, szociálisan érzékeny, környezet- és klímatudatos, összetartó Magyarországot. Ezért küzdünk mindannyian, s ezért kérem az Önök támogatását is!

Ha nem hallatszik el a hangja a parlamentig, akkor használja az enyémet!
Számítok Önökre, számítok Paál Gézára és Önök is számíthatnak rám!


Megosztom másokkal is:
  • 473

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --