Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Telex szúrta ki, hogy nem mernek nyíltan beszélni a mai tüntetésről, amit az MSZP-Párbeszéd képviselőjelöltje Jámbor András szervez a Hősök terére.

Demonstrációt tartanak szombat délután 16 és 18 óra között Budapesten az Andrássy út-József Attila utca-Széchenyi István tér-Akadémia utca-Kossuth Lajos tér útvonalon, ezért jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani a környéken – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

A bökkenő csak az mindebben, hogy amíg a Fidesz békemenete esetén a hír nem csak az útvonalat meg a korlátozásokat tartalmazta, hanem részletesen leírták, miről szól a rendezvény addig itt csupán demonstrációra hivatkoznak.

2014. március 26-i Jelentős forgalomkorlátozásokra kell készülni a hétvégén a fővárosban című írásukban, amelyben a rendőrség lezárásokról szóló közleménye után felidézték, hogy egy héttel korábban mit mondott a Fidesz képviselője a Békemenetről, amelynek a végén választási rendezvényt tart a kormánypárt és Orbán Viktor.

Az ellenzéki demonstrációnak úgy néz ki nem jár a korrekt tájékoztatás.

Sebaj, mi leírjuk pontosan miről szól:

Jámbor András az MSZP-Párbeszéd ferencvárosi és józsefvárosi képviselőjelöltje utcára hívta az embereket még a járványhelyzet alatt. Gyakorlatilag regisztrálni lehetett a tüntetésre még akkor amikor azt tilos volt tartani, hogy az első lehetséges időpontban megtarthassák azt.

Kicsit fura, de a járványhelyzet hozott furcsább dolgokat is. Mindenesetre most szombaton tüntetés lesz, méghozzá nem is kicsi:

Ma, 16 óra, Hősök tere

A tüntetés szervezői azt írják:

Az elmúlt fél év megmutatta, hogy a Fidesz-kormány aljasságának nincs határa: haverok által irányított alapítványokba szervezték ki az egyetemeinket, tönkretették és porig rombolták az SZFE-t, tízmilliárdokat herdálnak egy vadászkiállításra és most a lakásmaffia kezére játsszák az önkormányzati bérlakásokat.

Azonban ezek közül is kiemelkedik a Diákváros ügye, amiről a kormány végig hazudott. Ott tartunk, hogy a Fidesz a magyar diákok lakhatását és jövőjét árusítja ki azért, hogy a kínai diktatúra elitegyetemét hozhassa az országba.

Sok ügy miatt tiltakozhattunk volna eddig is, most viszont az utcán a helyünk!

Ha focimeccsre mehetünk, akkor demonstrálni is, ezért mi mindenkinek

szeretnénk lehetővé tenni, hogy gyakorolja a tüntetéshez való jogát, nem fogunk senkit sem kizárni. Emellett a törvényi és biztonsági előírásoknak minden tekintetben meg fog felelni a rendezvény.

Az esemény ide kattintva elérhető

Hívd meg az ismerőseidet is az eseményre, mert fontos, hogy sokan legyünk! Mutassuk meg a Fideszes elitnek, hogy nem engedjük kiárusítani a magyar diákok lakhatását és jövőjét! Ezért kérjük, hogy oszd meg ezt a cikket


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: