Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem sokat tétlenkedik az ellenzéki politikus. Több ezer ember fog tüntetni Orbán ellen. A járványhelyzet óta ez lesz az első kormányellenes megmozdulás.

Jámbor András az MSZP-Párbeszéd ferencvárosi és józsefvárosi képviselőjelöltje utcára hívta az embereket még a járványhelyzet alatt. Gyakorlatilag regisztrálni lehetett a tüntetésre még akkor amikor azt tilos volt tartani, hogy az első lehetséges időpontban megtarthassák azt.

Kicsit fura, de a járványhelyzet hozott furcsább dolgokat is. Mindenesetre most szombaton tüntetés lesz, méghozzá nem is kicsi:

Szombat, 16 óra

Hősök tere

A tüntetés szervezői azt írják:

Az elmúlt fél év megmutatta, hogy a Fidesz-kormány aljasságának nincs határa: haverok által irányított alapítványokba szervezték ki az egyetemeinket, tönkretették és porig rombolták az SZFE-t, tízmilliárdokat herdálnak egy vadászkiállításra és most a lakásmaffia kezére játsszák az önkormányzati bérlakásokat.

Azonban ezek közül is kiemelkedik a Diákváros ügye, amiről a kormány végig hazudott. Ott tartunk, hogy a Fidesz a magyar diákok lakhatását és jövőjét árusítja ki azért, hogy a kínai diktatúra elitegyetemét hozhassa az országba.

Sok ügy miatt tiltakozhattunk volna eddig is, most viszont az utcán a helyünk!

Ha focimeccsre mehetünk, akkor demonstrálni is, ezért mi mindenkinek szeretnénk lehetővé tenni, hogy gyakorolja a tüntetéshez való jogát, nem fogunk senkit sem kizárni. Emellett a törvényi és biztonsági előírásoknak minden tekintetben meg fog felelni a rendezvény.

Az esemény ide kattintva elérhető

Hívd meg az ismerőseidet is az eseményre, mert fontos, hogy sokan legyünk! Mutassuk meg a Fideszes elitnek, hogy nem engedjük kiárusítani a magyar diákok lakhatását és jövőjét! Ezért kérjük, hogy oszd meg ezt a cikket


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: