Dobrev Klára a DK miniszterelnök jelöltje
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor ma reggeli rádióinterjújában azt találta mondani, hogy a járvány megviselte a bérből és fizetésből élőket, és ő is ezek közé tartozik.

Ebben a cinikus mondatban minden benne van arról, hogy a fideszes kiváltságos kevesek, Orbánnal az élen hogyan űznek gúnyt a tisztességes sokakból.

A válságot nem kezelték, segítséget nem adtak, széleskörben elérhető állami bérpótlék Európában egyedülálló módon nálunk nem volt, majd akinek mindezt köszönhetjük, az az állami rádióban, a közpénzből működő propagandában siránkozik, hogy milyen nehéz az élet.

Éppen azoknak a pénzén teszi ezt, akiknek ő maga nem segített

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor a felelős azért, hogy a járvány és a válság megviselte a valóban bérből és fizetésből élőket.

Ő döntött úgy, hogy nem kell segíteni, ő mulasztotta el a válságkezelést, miatta tartunk ott, ahol. A DK szerint nem gúnyolódni kellene a tisztességes sokak megélhetésén, hanem segíteni kellett volna nekik.

A DK miniszterelnök-jelöltjeként megígérhetem, hogy a 2022-es kormányváltás után véget vetünk Orbánék urizálásának a magyar adófizetők pénzéből, és nagyon sok fideszes luxuspolitikus meg fogja tudni, milyen a magyar valóság, milyen fizetésből élni.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: