Megosztom másokkal is:
  •  

Egy durva történetet borított Karácsony Gergely a Fidesz-világról, konkrétan kilóra meg akarták venni, ahogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt fogalmazz: üzentek a kormány legfelsőbb köreiből, mondjam meg, mit kérek azért, hogy ne induljak

Nagyinterjút adott a már hivatalosan is miniszterelnök-jelölt főpolgármester a Telexnek, amelynek témája elsősorban a 2022-es országgyűlési választás volt. Karácsony Gergely legerősebb állítása az volt, hogy nagyjából egy hónapja megkeresést kapott a kormány legfelsőbb köreiből, hogy mondjam meg, mit kérek azért, hogy ne induljak.

A politikus elmondta, azért vállalta a miniszterelnök-jelöltséget, mert szerinte, ha az Orbán-kormány marad az önkormányzatiságnak is vége lesz: Biztos vagyok abban, hogy ha 2022-ben marad az Orbán-rezsim, akkor a magyar önkormányzatiság abban az értelemben meg fog szűnni, hogy ugyan lesznek még polgármesterek, de a díszpolgári címek adományozásán túl semmiről sem fognak tudni érdemben dönteni.

Mint mondta, a Szabolcs utcai kórház ügye volt az utolsó pont, akkor döntötte el véglegesen, hogy elindul az előválasztáson.

Karácsony arról is beszélt, hogy hatalmas feszültséget tapasztalt a Fideszben, és olyan gyűlölettel beszélnek egymásról kormánypárti politikusok, hogy ahhoz kevés ellenzékinek lenne szókincse.

Arra a kérdésre, hogy kapott-e jelzést arra vonatkozóan, hogy meg fogja bánni, hogy elindult a miniszterelnöki székért azt mondta:

Nem vagyok hülye, pontosan tudtam, hogy milyen szarcunami jön, és ezzel nincs gondom, jöjjön csak, fel vagyok készülve. Sőt, azt kell, hogy mondjam, nevetek rajta. (…) Ha lett volna egy csepp eszük, akkor békén hagynak.(…)

Ennek kapcsán Karácsony elárulta, félti a családját, és biztonságuk érdekében minden óvintézkedést megtett. Mint mondta:

Nem arról van szó, hogy örülök ennek a helyzetnek, hiszen ez rossz az országnak, és ezekhez a mélységekhez nyilván nekem is sok citromfű teát kell innom, de túl fogom élni…
Szóba került Gyurcsány Ferenc is, akinek Karácsony nem kérte ki a véleményét az indulásáról.

Szerinte az egykori miniszterelnök kijelölte magának az utat, nem kíván szerepet vállalni a következő kormányban, mással akar foglalkozni. Az előválasztáson részt vevő jelöltekről elmondta, minden jelenlegi miniszterelnök-jelöltet el tud képzelni a saját csapatában, ha az előválasztás után árnyékkormányt hoznak létre, abban is.

Szerinte bár 2018-ban is volt árnyékkormányuk most az a különbség: ott azért az esélytelenek nyugalmával indultunk neki, most viszont az esélyesek nyugtalanságával kell felkészülnünk mindenre.

A főpolgármester elmondta azt is, mi lenne az első három dolog, amit meglépne megválasztása után:

„Az lenne az első, hogy újratárgyalom Brüsszellel a helyreállítási alap pénzeit. A jelenlegi kormány a lehetséges források csak 38 százalékát hívja le, miközben elképesztő butaság nem felvenni a könnyen lehet, hogy végül negatív kamatozású, 30 évre adott hitelt, mert Magyarországnak nagyon nagy beruházásra van szüksége ahhoz, hogy legyőzzük a válságot. Másrészt az első dolog, amivel szembe kell majd néznie a mai ellenzéknek, az a jogállamisági kérdés tisztázása.”

„Második, hogy vissza kell csinálni azokat a trükközéseket, amelyekkel most az állami vagyont és a felsőoktatást kiszervezték.”

„Magyarország fejlődése szempontjából pedig a legfontosabb kérdés a harmadik, hogy a Ferge Zsuzsa és munkatársai által 2007-ben összerakott gyermekszegénységi programot újra elővesszük. Ez egy 700 milliárd forintos program, ami finanszírozható a helyreállítási alapból. Szerintem ezen a programon fog múlni, hogy húsz év múlva milyen ország lesz Magyarország.”


Megosztom másokkal is:
  •  

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --