Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Megint nemtartott sokáig Jakab Péter Jobbik-elnök napirend előtti felszólalása a parlamentben, akitől ismét elvette a szót Kövér László házelnök.

Jakab beszédét azzal kezdte, hogy felidézte a miniszterelnök korábbi kijelentését, amikor Orbán Viktor az Európai Parlamentben azt mondta: „Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.”

Amikor viszont a jobbikos képviselő rátért a múlt heti plenáris ülésen történtekre, Kövér gyorsan el is vette tőle a szót. A házelnök az alábbi mondatokkal próbálta nyugalomra inteni Jakabot:

Fogadjon egy szakértőt!
Legyen szíves csöndben maradni!
Én tudom, hogy ön szándékosan provokál!
Csöndben legyen, nem sértegethet senkit, nem bírálhatja az ülésvezetést!

Ha erre képes, akkor nem veszem el a szót – mondta a házelnök, majd Jakab ismét felszólalhatott, de megint csak másodpercekre.

Elnök úr, akármit is tesz soha nem fog tudni elhallgattatni. Kikapcsolhatja a mikrofonomat…– jelentette ki Jakab, erre Kövér ki is kapcsolta azt. A házelnök néhány ellenzékinek oda is szólt, hogy „ez nem kocsma” és reméli, „az urak még nem ittak”.

Kövér a házszabályra hivatkozik, melyben az szerepel, hogy nem lehet bírálni az ülésvezetést.

Jövő héten újra megpróbálhatja – biztatta végül Kövér Jakabot.

A jobbikos képviselők tiltakozásul kivonultak az ülésteremből.

Forrás: 24.hu / Jakab Péter közösségi oldala


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS