Egy szlovák lapnak adott interjújában Orbán a következőket mondta: „a liberálisok véleményhegemóniára törekednek, és erre szolgál a politikai korrektség, aminek segítségével megbélyegzik a konzervatívokat és kereszténydemokratákat, és igyekeznek ellehetetleníteni őket.”
Most világosodott meg, hogy a „fekete rib@ncot”, „az őserdeikben lóf…t se csináló fekákat” emlegető, „a cigányokat utálom” határozott kijelentést tevő Gulyás László egyetemi tanár a liberális véleményhegemónia áldozata.
Viszont nagy szerencsénk, hogy Orbán személyében akad egy szabadságért harciasan küzdő, a szabadságot rajongásig szerető miniszterelnökünk, aki a politikai korrektség helyett az őszinte beszéd meggyőződéses híve.
Az interjúban így fogalmazott: „”Én harcolok a liberálisokkal szemben a szabadságért. Miközben én a szabadság oldalán állok, ők a véleményhegemóniáén.”
Ez azért megnyugtató, mert mostantól, a szárba szökkent szabadság jegyében, face-to-face, bátran belevághatunk bármit Orbán képébe. Amint az ő publicista pribékjei szokták ezt megtenni a nap 24 órájában a Vezér ellenfeleit kicsinálandó.
Ebben a szabadságharcban, én, sajnos, vitézlő harcos nem lehetek, minthogy volt gyerekszobám, minthogy a szabadság szelleméről meg a másik ember méltóságáról némiképp másként gondolkodom, s minthogy nem érzem magam frusztráltnak, hogy most egyéb különbségekről szó se essék.
Viszont örömmel tölt el, hogy Orbánban mostantól már egy valóságos szabadságharcost is tisztelhetünk. Ha a miniszterelnök ezután kifaragtatja a maga szobrát, mellékalakokként jó szívvel tudom figyelmébe ajánlani Schmidt Máriát, G. Fodor Gábort, Lánczi Andrást, továbbá mindazokat, akiknek le se írom a nevét.
