Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az oltási kampány lehet a Fidesz új csodafegyvere – mondta Kuncze Gábor a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában.

A volt szabaddemokrata belügyminiszter szerint Orbán Viktornak elég nagy gyakorlata van már a választási kampányok lebonyolításában.

Kuncze felidézte, hogy 2010-ben egy zavaros időszak után került újra hatalomra Orbán, amitől az emberek békét, igazi jogállamot, köztársaságot vártak.

Ekkor „még nem lehetett tudni, mit tervez Orbán, annak ellenkezőjét viszont emberei megírták” – utalt Kuncze Navracsics Tibor egy, a jogállamiság felépítéséről szóló 2009-es tanulmányára. Ez tehát egy hazugság volt.

A 2014-es választások idején szerinte nem hazudott Orbán Viktor, mert programja annyi volt: folytatjuk. Ezt betartotta. Előtte átírta a választási törvényt, és az ellenzék is „elügyetlenkedte a dolgot”.

Ekkor a csodafegyver az a rezsicsökkentés volt, amiről Kuncze elmondta, ha a világpiaci adatok alapján megállapított gáz- és villanyárat veszik alapul, akkor nagyobb költségcsökkenést jelentett volna. Így azonban a kormány sikereként adhatta el. A migránsválság is arra volt jó, hogy hősként tündököljön.

Ez a kampány ott sántít, hogy a migránsok közül senki nem akart Magyarországon maradni.

A terasznyitással, és a lazításokkal kapcsolatban azt mondta, hogy a nagy különbség az, hogy élesben megy az emberkísérlet. Ha ez balul üt vissza, és ugyanaz az eredmény lesz, megugrik a fertőzöttek száma, mint tavaly ősszel, annak nagyon súlyos következményei lesznek.

A miniszterelnök akkor azt mondta, hogy ő a halottak számában méri a sikert, most pedig világelsők vagyunk a halálozások számában. „Nagyon kockázatos ez a játék és nem vagyok benne biztos, hogy kitart a következő választásig” – foglalta össze véleményét.

A politikus hangsúlyozta, hogy nagyon jó lenne, ha nem jönne negyedik hullám, de ezt egyelőre nem tudjuk.

Ha nem jön, és Európában is sikerül megállítani a járvány terjedését, akkor Orbán nyilvánvalóan azzal fog kampányolni, hogy ő állította meg a járványt, és azért nincs negyedik hullám, mert a kormány időben elkezdte az oltásokat.

Ilyen esetben a gazdaság emelkedését még el lehet adni négy-öt százalékos emelkedésnek, de az eredmény akkor is elmarad a 2009-es állapotokhoz képest (a járvány nyolc-tíz százalékos visszaesést eredményezett).

Ha így is lesz, itt marad egy végtelenül megosztott ország, és mindaz, ami a közvagyonnal történt. Ezt az állapotot sokkal veszélyesebbnek tartja Kuncze, mert „erre nincsen oltás”. Szerinte ez Orbán legnagyobb bűne.

Forrás: Klubrádió


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: