Megosztom másokkal is:
  • 938

Lukács Zoltán tagadhatatlanul a legszabadszájúbb szocialista politikus.

Úgy tűnik Ő pontosan értette azt, amikor Horn Gyula azt mondta, hogy az emberek nyelvén kell beszélni.

Kevés olyan magyar politikus van ugyanis, aki a politikai vagányság ilyen szintjét meg merné lépni.

“Lukács szerint a világ” néven indított leleplező sorozatot a szoci nagyágyú, melyben kíméletlen őszinteséggel és bátorsággal mer beszélni a tabunak számító politikai témákról, méghozzá olyan lehengerlő nyíltsággal és őszinteséggel amire már régen volt példa.

Három hete a koronavírus kapcsán készített egy videót, ami éppen azért aktuális, mert a három héttel ezelőtti videó éppen most április 19-én válik aktualitássá:

Ezután persze senki nem mondhatja, hogy a szocik nem szóltak előre. De ennél félelmetesebb dolog zajlik a háttérben.

Lukács szerint orosz rulettet játszik a kormány csak éppen egy golyó helyett három van a tárban

Azt gondolom sok ilyen videónak kell készülnie az ellenzéki oldalon, hogy megbukjon a kormány. Mert ez közérthető és őszinte. Ezért kérjük ossza meg mással is, hátha többeknek felnyílik végre a szeme.


Megosztom másokkal is:
  • 938

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --