Megosztom másokkal is:
  • 1.1K

Bár a bankok és a pénzügyi újságírók igyekeztek jó előre figyelmeztetni a moratórium hátulütőire, mégis a magyar ügyfelek csak most, a lezáró levelek elolvasásánál ismerik fel mekkora a baj!

Ugyanis ha 10 hónapig nem fizették a kamatokat, akkor nem 10 hónappal nő meg a hitelük futamideje, hanem akár 13-14, egyes esetekben 25-30 hónappal is.

A moratóriumos lakossági ügyfelek életében ezekben a napokban szállt fel a fehér füst. Azért jött az igazság pillanata, mert amit összefoglaló néven csak fizetési haladéknak (a köznyelvben moratóriumnak) nevezünk, az valójában két intézkedés összefoglaló neve, és az egyiket most lezárták a bankok.

Az első, vagyis a „moratórium 1” 2020. március 18-tól 2020. december 31-ig tartott.

Ekkor elindult a „moratórium 2”.

Az első időszakról a bankok most értesítőket, úgynevezett lezáró leveleket küldenek, ezek olyan elszámolások, amit mindenki megkap, még azok is, akik amúgy továbbra is benne maradtak a moratóriumban. Sokan megdöbbentek, amikor elolvasták, hogy miképpen módosult (volna) a szerződésük.

Ez lenne a helyzet: Azért csak „volna”, mert ugye ez egy teoretikus levél, ami azokra érvényes, akiknek pont december 31-én véget ért a haladék. Akik benne maradtak, azoknak még keményebb lesz majd a végső elszámolás.

A bankok, a call centeresek és a panaszleveleket feldolgozók jelzései alapján most azt tapasztalják, hogy nagyon sok ügyfél abban a tudatban volt, hogy az ő futamideje annyival hosszabbodik, mint amennyit ő eltöltött a moratóriumban. Ha valaki haladékban volt 10 hónapig, akkor majd 10 hónappal a korábban tervezett lejárat után fut ki a hitele. Nos, nem, a futamidő évekkel is meghosszabbodhat, és a nominálisan visszafizetendő kamat milliókkal nőhet.

Az ok kicsit bonyolult. Az úgynevezett haladék alatt meg nem fizetett kamat elporlasztott törlesztőrészleteit kell majd a későbbiekben úgy törleszteni, hogy az ügyfeleknek a haladék után sem emelkedhet meg a havi törlesztőrészletük, ezért sok hónapra elosztva jönnek ki a rémisztő számok.

A hazai bankok mindenesetre most azt tapasztalják, hogy rengeteg panasz és kérdés érkezik be hozzájuk, és sajnos a kérdések egyelőre néha még a call centeresek és a tanácsadók tudását is kikezdik.

Pontos, főleg bankrendszerszintű adatunk nincs, de a háttérbeszélgetések alapján az ügyfelek többségének azért kevesebb, mint egy évvel nő majd csak meg a futamideje, de érdemi hányad az is, akinek egy évnél hosszabban. Tehát ha például 12 hónapig kért haladékot, akkor 12 + 13 hónappal később jár le a hitele.

És van egy kicsi, 1 százalék alatti ügyfélhányad, akiknek 24 hónapnál (!) is többel nő meg a futamideje. Vagyis egy példával: ha korábban lett volna egy 2035. február 4-én lejáró hitele, az csak 2038 márciusában fog kifutni. Ez a felismerés azért tényleg mellbevágó lehetett.

Ez a hatás egyszerűen a később megfizetett kamat hatása. Ráadásul, akinek változó kamatozású hitele van, és a moratórium alatt változott volna a kamata, ott a változást (mostanában inkább emelkedést) is figyelembe kellett venni. Vagyis a megnövekedett kamatteherrel még jobban kitolják a bankok a futamidőt, csak ne emelkedjen a havi törlesztőrészlet.

A bankok nem okolhatók, végrehajtották a jogszabályt, még akkor is, ha a változás nem a moratórium miatt, hanem a kamatváltozás miatt következett be. Sajnos borítékolni lehet, hogy mivel a forintosított devizahitelekre ez jellemző, a sokat szenvedett devizahiteles réteg megint nagyon fel fog háborodni.

Ebben sajnos nincsen semmi szabálytalan,

A bankok tényleg nem okolhatók (ők nyilván nem keresték a rájuk kényszerített moratóriumot),

A lakosság vélhetően ezt az egészet csak elenyésző mértékben érti, de most meglepve, szomorúan fogja konstatálni, hogy bár csak 10 hónapig nem fizettek kamatokat és tőketörlesztéseket, de az új elszámolással nem 10 hónappal, hanem 13-14, de akár 20-25 hónappal is megnő a hitelük futamideje.

A kormányzat, illetve az MNB azzal hibázott, hogy mindig úgy beszélt a haladékról, mint egy nagy „vívmányról”, büszkén mondták el, hogy milyen sokan élnek vele, milyen kivételes hosszúságú a magyar haladék.

Végül emlékeztetőül álljanak itt az első moratórium szabályai (ezt értékelték most ki a bankok). A szabályt a kormány 47/2020. (III. 18.) számú rendeletével a március 18-án 24 órakor érvényes hitelszerződésekre hozta meg.

A moratórium 2020. december 31-ig volt érvényes, és a lakosság szempontjából valamennyi hitel-, kölcsön- és ingatlanlízing-szerződésre, a folyószámla-, illetve a hitelkártyakeretekre is érvényes volt.

A moratórium alatt a tőke-, a kamat- és a díjfizetés is halasztható volt, de semmilyen tartozásunk nem csökkent, csak tolódott, Szabály volt, hogy az új (moratórium utáni) törlesztőrészlet és a megfizetendő kamat együttesen nem haladhatja meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészleteket.

Forrás: Telex


Megosztom másokkal is:
  • 1.1K

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --