Gyurcsány Ferenc a Parlamentben - Forrás: 168 óra Fotó: Kovács Tamás
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Vannak azok a rémálmok, amelyekből sehogy sem tudunk felébredni. Egyre inkább ilyennek tűnik a koronavírus és a magyar egészségügy találkozása is.

Azt eddig is sok orvostól és orvosszervezettől hallhattuk a sajtóban, hogy elfogytak az egészségügyi tartalékok, a kórházaink pedig a kapacitásaik határára értek.

A Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke azonban ennél is drámaibb dolgot osztott meg a nyilvánossággal.

Azt mondta, hogy egyes kórházakban a 65-70 év felettieket nem tudják lélegeztetőgépre tenni, mert fiatalokkal van tele az intenzív osztály, és ha egy idősnek és egy fiatalnak egyszerre kellene lélegeztetőgépes ágyat adni, akkor a jobb túlélési esélyek miatt a fiatalt választják.

Lefordítom: a kormány olyannyira szétverte mára az egészségügyet, hogy idős honfitársaink sok esetben még csak esélyt sem kapnak a túlélésre.

Már nem csak arról van szó, hogy mennyire túlterheltek az orvosaink, ápolóink.

Már nem csak arról van szó, hogy minél több betegre kell figyelnie egy ápolónak, annál rosszabb lesz a betegek túlélési esélye.

Ezen túl vagyunk. Itt már arról van szó, hogy annyira nincs intenzíves kapacitás, hogy a túlélés esélyét is megtagadják az idősektől, amikor nem teszik őket lélegeztetőgépre sem.

És akkor meg is érkeztünk oda, hogy vajon miért Magyarország vezeti a lakosságarányos halálozási listákat világszinten, és miért tartunk 22 ezer elhunytnál. Többek között ezért.

Hát ezért mondjuk mi azt, hogy egy nemzeti tragédia heteit éljük. Ezt soha nem fogjuk nekik megbocsájtani, és ha valamiért, ezért biztosan felelniük kell majd a kormányváltás után. Az áldozatoknak is tartozunk ennyivel.

Vigyázzunk magunkra és egymásra, talán már nem tart sokáig ez a rémálom. Ki kell bírni.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: