Orbán Viktor 2017 november - Fotó: OV Facebook
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nyílt levelét Ádernek is elküldte.

Harminchárom éve, hogy megalakult a Fidesz, ebből alkalomból az alapítók egyike, Kardos József hétfőn levelet írt Áder János államfőnek, amelyet a Magyar Narancshoz is eljuttatott.

Kardos szerint „a 33 évvel ezelőtt megalakított Fiatal Demokraták Szövetsége nyomaiban sem hasonlít a mai Fideszhez sem a politikáját és céljait, sem pedig belső demokratikus működését illetően”.

Hogy hogyan és miért vált egy demokratikus és liberális párt szélsőjobboldali képződménnyé, az még érdekesebb, de ennek az elemzését is meghagynám a történészeknek, politológusoknak.

Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy Te, akit mindig egyenes, őszinte és tisztességes embernek tartottalak, hogyan éled meg ezt az óriási pálfordulást, és miért tűröd szótlanul, hogy katasztrófába sodorja az országot egy láthatóan már a saját hazugságaiba is belezavarodó, ön- és közveszélyes elme.

Igen, Orbánról beszélek, arról az emberről, akit többek között mi segítettünk a hatalomba annak idején”

– írta Kardos Ádernek.

Az alapító szerint a mai Fidesz-tagok „csak statiszták egy színjátékban, amelyben az elnökük irányít mindent”, és „semmiféle belső demokrácia nincs, megszűntek a viták, a vélemények ütköztetése. Nincsenek testületi döntések.

A főnök eldönti a dolgokat, a többiek meg gondolkodás nélkül végrehajtják”.

Kardos József azt is írta az államfőnek, hogy „a magyar ember nem született Fidesz-hívő és Orbán-imádó”, és hogy „egy igazi miniszterelnök pártállástól függetlenül, minden állampolgár érdekét és méltóságát szem előtt tartja, és nem csak az ország egyik felével, annak is kiválasztott rétegével foglalkozik”.

Kardos szerint Orbán regnálása alatt Közép-Európa élmezőnyéből kiesve sereghajtókká váltunk, az országot pedig teleszórták „kihasználatlan, teljesen felesleges stadionokkal”, míg „az értékesebb állami ingatlanokat, üzleteket bagóért privatizálta és a barátai között szétosztotta”.

A korrupció lett a mindennapi boldogulásunk kulcsa. Soha annyit még nem loptak el az adófizetők pénzéből, mint amennyit az ő uralkodása alatt.

Közröhej tárgya a gázszerelőből lett milliárdos és NER-es társai meggazdagodása, és röhögnék is, ha nem lenne szomorú, hogy ezt mind mitőlünk vették el, és hogy mennyi minden fejlődhetett volna ezekből az ezermilliárdokból az elmúlt években.”

A levél utolsó részeiben azt fejtegette Kardos, hogy „egy dolgot szeretnék csak még nagyon megélni a hátralévő éveimben. Ennek a bűnös, embertelen, korrupt és hazug rendszernek a végleges bukását”.

via: HVG


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: