A legendás kékszemű pofonosztó, Bud Spencer elválaszthatatlan barátja több mint 80 filmben és sorozatban szerepelt és a közönség szeretete mellett számos díjat, kritikai elismerést is szerzett.
Terence Hill apai ágon olasz, anyai ágon német származású és a Második Világháború nagy részét kisgyerekként, a Drezda közelében fekvő Lommatzsch városában vészelte át, majd 1947-ben családjával áttelepült az olaszországi Ameliába (Firenze és Róma között, nagyjából félúton található település).
Bud Spencerhez hasonlóan sportpályafutásban, azon belül is úszásban gondolkodott (mindketten a Lazio klubjához tartoztak), azonban már 12 éves korában felfigyelt rá A nő illata világhírű rendezője, Dino Risi és szerepet ajánlott neki a Vakáció a gengszterrel című produkciójában. Filmes karrierje innentől kezdve hihetetlen lendületet vett: az 50-es és 60-as években forgatta le több mint a felét annak a repertoárnak, amit egész pályafutása alatt felmutatott (ez átlagosan 2-3 produkció minden esztendőben!) és olyan Golden Globe-, Oscar-, és európai filmdíjas sztárokkal játszott együtt, mint Marc Lawrence, Marcello Mastroianni, Aldo Fabrizi, Jean Marais, Marina Vlady, Lucia Bosè, Yves Montand, Alida Valli, Burt Lancaster, Virna Lisi, Claudia Cardinale, Alain Delon, Pierre Brice, Götz George, Daliah Lavi, Eli Wallach és később Henry Fonda, Gene Hackman, Catherine Deneuve, Max von Sydow, Ernest Borgnine. Maga Terence Hill egyébként David di Donatello-díjjal – az „olasz Oscarral” – büszkélkedhet.
1959-ben került a moziba első közös produkciója Bud Spencerrel, a Hannibál. Akkoriban még mindketten eredeti nevükkel kerültek fel a stáblistára (Mario Girotti és Carlo Pedersoli) és természetesen ekkor még szó sem lehetett vértelen pofozkodásról, hiszen egy óriási költségvetésű, komoly történelmi filmről volt szó.
Nyolc hosszú évet kellett várni arra, hogy a két legenda végre főszereplőként is megmutassa, együtt mire képes és ezt az elsőfilmes rendező, Giuseppe Colizzi westernje, az Isten megbocsát, én nem! (1967, hazánkban Nincs bocsánat néven is ismert) tette lehetővé. Ezt követően azonban nem volt megállás: az olasz direktorral jött még három mozi (Bosszú El Pasóban, Akik csizmában halnak meg, Mindent bele, fiúk!), majd következett egy újabb nagy széria, Enzo Barboni legendás rendezővel (E. B. Clucher művésznéven is ismert).
Bud Spencer és Terence Hill talán legfontosabb filmjei következtek, hála az olasz direktorral való sikeres együttműködésnek. 1970 és 1990 között Az ördög jobb és bal keze 1-2 (1970-71), a Bűnvadászok (1977), a Nyomás, utána! (1983), a Nincs kettő négy nélkül (1984); Terence pedig szólóban Vigyázat, vadnyugat! (1972) és a A keményfejű (1987) című produkciókat is Barbonival forgatta. Mindettől függetlenül, Hill egy interjúban személyes kedvenceként a Nevem: Senki (1973) című filmjét jelölte meg, amelyikben Henry Fondával szerepelt – ezt a produkciót Tonino Valerii rendező jegyzi, aki pedig dolgozott már együtt Bud Spencerrel is.
Itthon és Németországban a közönség szüntelen imádatát Sergio Corbucci-filmek tartották fenn: az És megint dühbe jövünk (1978) és a Kincs, ami nincs (1981) óriási siker lett; az olasz direktor Szuperzsaru (1980) című vígjátéka pedig szintén nagy durranásnak ígérkezett (utóbbiban Bud „helyett” az Oscar-díjas Ernest Borgnine-nal alkottak felejthetetlen párost). A Szuperhekusok (1985) című filmet a szintén rutinos rendező testvér, Bruno Corbucci jegyzi. Ekkortájt készült el a legendás Én a vízilovakkal vagyok (1979) is, amiben a fő ellenlábast a magyar származású Joe Bugner játszotta, akiről olvashatnak itt a Retro Magazin hasábjain is.
Utolsó közös filmjük Bud Spencerrel a Bunyó karácsonyig (1994) volt, amit itthon óriási várakozás előzött meg, nagyon komoly sajtóvisszhangja volt Magyarországon. A kilencvenes évek Terence Hill életében sajnos kényszerű változást hoztak. A Lucky Luke forgatása (1990) során ugyanis elvesztette fiát (Ross Hill autóbalesetben hunyt el) és a színész depresszióba esett. Így a már megkezdett filmen és az abból készült sorozaton kívül csupán egyetlen produkció készült el a következő másfél évtizedben.
Terence nagy visszatérését a televíziózás jelentette. A 2000-es évek végén először komolyabb témájú filmekkel, majd sorozatokkal adta hírül a világnak, hogy jobban van és immár az olasz közönség is sokkal nagyobb lelkesedéssel fogadta a produkciókat, mint korábban. Az Alpesi őrjárat 6 évadot is megélt, a Don Matteo szériája pedig 13 esztendőt és több mint 250 epizódot számlál.
Hill a színészet mellett rendezőként is kipróbálta magát néhány mozival: ezek voltak a Don Camillo, a Lucky Luke és a Bunyó karácsonyig, 2018-ban pedig elkészült a Nevem: Thomas című film is, amelyet barátja és színészkollégája, Bud Spencer emlékének ajánlott.
Még nagyon sok Boldog Születésnapot Zsugabubus ??
Címlapfotó: 24.hu
