
Hetek óta bizalmatlanság övezi az AstraZeneca oltóanyagát, mert néhány embernél súlyos vérrögképződés lépett fel, ezért több ország, köztük Dánia, Bulgária és Olaszország is az alkalmazás felfüggesztése mellett döntött –írja a Telex.
A portál szerint csütörtökön aztán, nem sokkal azt követően, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) biztonságosnak nyilvánította az AstraZeneca vakcináját, több ország is közölte: újra elkezdi használni az oltóanyagot.
Most úgy tűnik, feltehetően német és norvég kutatók is megtalálták az összefüggést az oltás és a vérrögképződés között.
Az Oslói Egyetemi Oktató Kórház kutatócsoportja csütörtökön közölte a VG-vel, hogy arra jutottak: az AstraZeneca váltotta ki azt a sajátos immunreakciót, amely három norvég, 50 év alatti, a vakcinával beoltott egészségügyi dolgozónál okozott vérrögképződést, egyikük később meg is halt. Ők ezt az erős immunválasszal magyarázták.
A Greinsfald német oktatókórház kutatói is vizsgálták az AstraZeneca hatásait, és arra jutottak, hogy az oltóanyag olyan védelmi mechanizmust indít be egyes ritka esetekben, mint ami jellemzően egy seb gyógyulásakor jelentkezik a szervezetben, és elindul a vérrögösödés.
Az eredményről beszámoló Merkur.de cikke szerint a vizsgálathoz az érintett betegek vérmintáját használták.
Arra jutottak még, hogy jellemzően az agyban keletkezik a vérrög, illetve jó hír, hogy a ritka reakcióra gyógyszer is létezik, és ez segít is azonnal – ám ezt megelőzésként, az oltással együtt nem, csak a vérrög kialakulása után lehet beadni.