forrás: Civilhetes
forrás: Civilhetes
Megosztom másokkal is:
  •  

Tordai Bencét a Párbeszéd politikusát büntette gigabüntetéssel a Nemzet Házmestere.

8,2 millió forintra büntetett Kövér László, amiért megpróbáltam visszaszerezni a budai rendelőknek az elvont milliárdokat!

Az Országgyűlés önjelölt házmestere, Kövér László most sem hazudtolta meg önmagát. Rekord összegű pénzbüntetést szabott ki rám, amiért az ülésteremben odamentem egy mobiltelefonnal Varga Mihályhoz, és megkértem:

küzdjünk együtt azért, hogy a kormány adja vissza azt a közel 10 milliárd forintot, amit a múlt év végén indoklás nélkül elvett a II. és a III. kerületi szakrendelőktől.

Varga az érintett kerületek képviselője, én is ott élek és indulok a ‘22-es választáson, gondoltam hát, hogy velem együtt ő is szívén viseli a helyben lakók betegellátását, pláne most, a járvány idején. Tévedtem – de meg kellett próbálnom.

Nem így gondolta viszont Kövér, aki az Országgyűlés történetének eddigi legsúlyosabb büntetését szabta ki rám: 8,2 millió forintot azért, mert kiállok a kerületi rendelők ügye mellett!

(Azt mindenesetre rögzítsük, hogy Kövér indoklása teljesen alaptalan: udvarias és békés voltam a miniszterrel (Varga volt az, aki engem mellbe taszajtott), nem akadályoztam az ülést, vagy Varga Mihály szabad mozgását, de még csak hangos szó sem esett köztünk.)

Kövér már akkor túllőtt a célon, amikor Jakab Pétert 4 millióra büntette egy zsák krumpli miatt, de most végképp elvetette a sulykot!

Már a 4 millió forint is önkényes és totálisan eszement büntetés volt, de az, hogy egy 8 milliós büntetéssel próbál meggátolni abban, hogy teljesítsem a választóknak tett ígéretemet?! Ez teljes nonszensz, ami egyetlen európai uniós országban sem lenne elképzelhető!

De van egy rossz hírem Kövér házmesternek. Igaz, hogy négy gyerekes családként rendesen meg fogjuk érezni a büntetést – de nagyon téved, ha azt hiszi, hogy ezzel eltántorít engem és a Párbeszédet egy percre is attól, hogy teljes erőbedobással küzdjünk a fideszes önkény felszámolásáért, az egészségügyből kilopott pénzek visszaszerzéséért, egy normális ország megteremtéséért!

Harcolunk tovább, és 2022-ben elkergetjük ezt a jogainkat sárba tipró, tolvaj kormányt Kövérestül, Vargástul, Orbánostul!

Ha szeretnétek segíteni nekünk abban, hogy továbbra is megalkuvás nélkül küzdhessünk a fideszes zsarnokság ellen, akkor kérünk, hogy támogassatok minket itt: https://tamogasdaparbeszedet.hu/tamogass/

A jövőben is számíthattok ránk!


Megosztom másokkal is:
  •  

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --