Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nemcsak a dolgozókat, hanem az épületeket és eszközöket is államosíthatják átmenetileg egy tegnap este megjelent kormányrendelet szerint.

Péntek késő este jelent meg az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy állami vagy önkormányzati egészségügyi intézményhez „rendeljenek be” magánegyészségügyben dolgozó szakembereket – írja a hvg.hu.

E szerint Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató az általa meghatározott időtartamra, de legfeljebb a veszélyhelyzet megszűnéséig állami vagy önkormányzati egészségügyi intézményhez „rendelhet be” minden dolgozót, aki „a működési nyilvántartásban érvényes bejegyzéssel szerepel” és „nem állami vagy nem önkormányzati fenntartású vagy tulajdonú egészségügyi szolgáltatónál egészségügyi tevékenységet végez, vagy kormányzati igazgatási szervvel szolgálati jogviszonyban áll”.

A főigazgató ilyen döntése azonnal végrehajtandó, a berendelés ideje alatt nem lehet felmondani.

A rendelkezés nem vonatkozik azokra, akik a honvédségi és rendészeti, valamint az egyházi intézmények dolgozói, a háziorvosok, valamint azok, akik várandósok vagy 3 évesnél kisebb gyermekük van, 16 évesnél fiatalabb gyermeket egyedül nevelnek, tartósan beteg hozzátartozót gondoznak, és azok a nyugdíjasok, akiket még nem oltottak be és nem is estek át a koronavírus-fertőzésen.

Az áthelyezés időtartamát, az ez időre járó fizetést, az utazási- és a szállásköltség-térítés a főigazgató határozza meg.

A magánkórházaknak, nem csak a munkatársait, de az eszközeit és az épületeit is rendelkezése alá vonhatja az állam. A rendelet úgy fogalmaz, „a veszélyhelyzet ideje alatt az országos kórház-főigazgató, kártalanítás mellett, határozattal bármely – nem állami vagy önkormányzati fenntartású vagy tulajdonú – egészségügyi szolgáltatót kötelezheti a SARS-CoV-2 vírus elleni védekezéshez szükséges ingatlan, valamint ingó eszközök és felszerelések rendelkezésre bocsátására a kijelölt állami vagy önkormányzati fenntartású vagy tulajdonú egészségügyi intézmény részére”.

Forrás: 168ora.hu


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: