A kép illusztráció
Megosztom másokkal is:
  • 178

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levélben figyelmezteti Orbán Viktort, hogy már most komoly veszélyhelyzet alakult ki az iskolákban, óvodákban, a pedagógiai szakszolgálatoknál, a kollégiumokban, a szakképző és azokat támogató intézményekben is.

Ráadásul a helyzet még rossszabb is  lesz, hiszen maga a kormányfő beszélt arról, hogy az

egész eddig tapasztalt járvány legnehezebb két hete előtt állunk.

A PDSZ szerint az intézmények nagy része már érintett valamilyen járványügyi intézkedésben, egyre több helyen kell részleges vagy teljes zárást elrendelni, egyre többen betegek, kerülnek kórházba, nemcsak a dolgozók egészsége van fokozott veszélyben, hanem a rájuk bízott gyerekek, hozzátartozóik sincsenek biztonságban.

Az elöregedett pedagógustársadalom átlagéletkora 54 év, sok a krónikus beteg. Az oktatási intézmények dolgozói nincsenek kiemelt helyen az oltási programban.

Beoltásuk nem is történt meg, még a bentlakásos intézményekben, gyermekotthonokban sem. A harmadik hullámban egyre többen betegek (gyerekek, dolgozók), mégis – a középiskolákon kívül – nyitva vannak a közoktatási intézmények.

A PDSZ Országos Választmánya arra kéri a kormányfőt, „ebben a történelmi helyzetben tegye most félre politikai megfontolásait”, higgadtan fontolja meg javaslatait,

honfitársaink védelme érdekében rendelje el a digitális munkavégzést valamennyi köznevelési intézményben és a szakképzés területén!

Ez nem csak a járvány visszahúzódásához járulna hozzá: ha a zárás után beoltanák az ágazatban dolgozókat, szigorú járványügyi protokollok mellett újra nyithatnának az általános és középiskolák.

Kérjük, nyújtsanak végre támogatást a gyermekükkel otthon maradó szülőknek, és a munkáltatóknak az álláshelyek és jövedelmek védelme érdekében! Erre az EU biztosított forrást.

Arra kérik a kormányfőt, vegye figyelembe, hogy a random iskolabezárás nehezebb helyzetbe hozza a szülőket, mintha szervezetten áll át az intézmény a digitális munkarendre, mert akkor a család felkészülhet arra, hogy a szülők is megszervezhessék a család életét és a gyermek felügyeletét.

A szakszervezet arra kéri, Orbán Vikort,

legyen határozott, és hozza meg ezt a népszerűtlen döntést! Ezek történelmi idők – és történelmi jelentőségű döntések állnak Ön előtt. Ne hagyjon cserben bennünket és a társadalmat: állítsuk meg a harmadik hullám rohamos terjedését!


Megosztom másokkal is:
  • 178

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --