Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nagy dobásra készült ma a Momentum. Napok óta hirdették azt az online rendezvényt, ahol a parlamenten kívüli ellenzéki párt megnevezi a személyt akit indítani kívánnak az előválasztáson.

Érezhető volt az előkészületeken, hogy a Momentumnak szüksége van a jó pontokra, ugyanis mostanában agresszív politikai magatartásának köszönhetően az ellenzéki szavazók elkezdtek elfordulni a párttól.

Azzal ugyanis hogy a zuglói baloldali vezetést korrupcióval vádolta meg Fekete-Győr, csak azért, hogy a regnáló MSZP-s kétszeres nyertes helyett a Momentumhoz igazoló Hadházynak bulizza ki azt a körzetet politikai öngólt lőtt.

A Momentum a legutóbbi felmérések alapján elveszítette a DK mögötti második helyét, ugyanis a pártot megelőzte a Jobbik és csupán 1%-al van lemaradva mögötte az MSZP. Így a tárgyalóasztalnál vélhetőleg veszített a lendületéből a párt.

A Momentum azonban ma megnevezte a személyt akivel nekívágna az ellenzéki előválasztásnak és az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje lehet.

Az online rendezvény ugyan némi technikai problémával indult és folyamatosan akadozott a közvetítés, azonban a bejelentést csaknem 4 ezer ember követte nyomon.

Hogy sikerült-e a bejelenetett névvel zárójelbe tenni a Momentum utóbbi időszakban elkövetett hibáit kiköszörülni azt persze mindenkire rábízzuk, ugyanis a Momentum jelöltje nem más, mint:

Fekete-Győr András

– a Momentum elnöke.

Bár sokan tippeltek arra, hogy Cseh Katalin vagy Donáth Anna esetleg a Momentumhoz nemrégiben csatlakozó Szél Bernadett lesz a jelölt. De több szinpatizáns tippelt Hadházy Ákosra, de Pálinkás József neve is szokszor elhangzott a találgatások között.

Nem kis ígérettel lép fel a párt miniszterelnökjelöltje. Beharangozójuk szerint:

A politikáról régóta csak az jut eszünkbe, hogy lopnak, csalnak, hazudnak és lenéznek minket.

Ma a politikus nem a nemzetét felemelni akaró embert jelenti, hanem azt, aki a politikát a saját meggazdagodására használja fel. Ma nem a hétköznapi embereket szolgálják a politikusok, hanem a hétköznapi emberek szolgálják a politikusokat.

A 2021-es és a 2022-es év viszont elhozza a lehetőséget, hogy ennek véget vessünk, és az elmúlt 30 év zsákutcája után új arcokkal kezdjük meg egy új Magyarország megteremtését.

Ehhez pedig az előválasztáson keresztül vezet az út.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: