Ujhelyi István - Fotó: MSZP
Megosztom másokkal is:
  • 557

Higgadt ember vagyok, de most már rohadtul elegem van – ezzel indítja Facebook-posztját dr. Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője.

A politikus szerint „elég volt abból, hogy a kormány vezetői és képviselői hülyének nézik az embereket, lenézik az őket képviselő ellenzékieket és össze-vissza hazudoznak egy sokezer magyar ember halálát okozó, sok százezer magyar ember megélhetését romba döntő járvány kellős közepén”.

Ujhelyi arról ír, hogy a járványkezelést segítő „épeszű javaslatokat nemhogy nem fogadnak meg, de pökhendien még csak tudomást sem vesznek róluk”.

Rohadtul elegem van abból, hogy holmi „halálkampánnyal” vádolják az ellenzéket és azt állítják: mi a vírusnak drukkolunk. Hát, mit képzelnek ezek magukról?!

Ez nem valamiféle nevetséges sorosozás, meg lejárató kamucikkek írása valamelyik fideszes kiadványban, ez már büntetőjogi kategória

– írja Ujhelyi István, akinél amiatt is betelt a pohár, hogy „közérdekű, a magyar társadalom megnyugtatását és tájékozottságát szolgáló kérdésekre jogászkodva csak az időt húzzák („nincs jobb szövegünk ennél?”), majd, ha esetleg válaszolnak is, semmitmondó kamuzás szinte minden mondatuk”.

Úgy látja, hogy a kormány az újabb nemzeti konzultációval csak az időt húzza az elengedhetetlen döntések és az azonnali segítség helyett a szolgáltatói szektorban.

Hozzáteszi: a válságkezelés pénzeiből leginkább „csak a Fidesz csókosai gazdagodnak” és elsunnyogják, hogy mire akarják fordítani az EU újjáépítési csomagjának 5500 milliárdját, „ami nem a hűbérúrnak érkezik, hanem tízmillió magyarnak”.

Nehezményezi azt is, hogy „miközben az uniós oltóanyagok hiányos vagy lassú leszállítására állami propaganda-kampányt építenek, addig az orosz vakcinák hiányos és lassabb leszállításáról már gyáván, sunyítva hallgatnak”.

Illetve hogy „úgy hergelik a magyar választókat az Európai Unióval szemben, hogy nettó hazugságokat állítanak annak működéséről.

Végtelenül aljas a közös vakcinabeszerzés lassúságára mutogatni, miközben a magyar kormány aktív részese volt a folyamatnak és pontosan tisztában vannak azzal, hogy melyik oltóanyagból mikor és mennyi kell, hogy Magyarországra érkezzen”. Szavai szerint elvárják, hogy

a kormány hozza nyilvánosságra: milyen ütemterv szerint számolnak a vakcinákkal.

Abból is „elege van”, hogy „nem ismerhetjük meg a részletes oltási tervet sem, amely alapján egy felcsúti focistát hamarabb hívnak oltásra, mint a hetvenegy éves édesanyámat”.


Megosztom másokkal is:
  • 557

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --