Megosztom másokkal is:
  •  

Akkora a baj, hogy konzíliumra van szükség. Itt a beteg előttünk, történetesen egy ország. Ugyan magunk is lakói vagyunk, de attól még számítanak konzulensi véleményünkre.

Az eddigi kezelőorvosok valóban nem tűnnek túl eredményesnek. Ugyan azt csinálnak továbbra is, amit akarnak, de úgy tüntethetik fel, hogy egész csapat áll mögöttük.

Ez különösen akkor hasznos, ha a félrekezelt beteg már kezd azon gondolkodni, nem kellene-e másik orvost választania.

Szóval konzíliumot tartunk. Illetve konzultációt. Nemzetit. Ha egyszer a trafik, a kukaholding és a kormány is nemzeti, majd pont a konzultáció maradna ki.

Csöppet ne zavarjon, hogy nem arról kérdeznek, amiről lehet és van is véleményünk. Egy árva kérdés nincs arról, hogyan enyhítsék a tartalékaikat vesztett emberek baját.

Csakis arról, ami járványügyi szakmai információk nélkül aligha eldönthető. Mondhatnám, madárjóslás, de ezzel helyben is vagyunk.

Ha konzultálunk, konzulensek vagyunk, akár az állam ügyeit irányító konzulnak is érezhetjük magunkat.

Ez is az egyik cél: elbábozni, mintha mi döntenénk. A római konzuloknak beiktatásuk napján először a madárjósokkal kellett tárgyalniuk. Eddig tehát csupán hagyományőrzésről van szó, azt meg miért ne. Sajnos minden tradíciót nem tudunk követni. A madárjóslás után az egykori konzulok fehér bikát áldoztak a Capitolium dombján.

Ez ma kissé nehézkesnek tűnik, nem beszélve a marhahús áráról. Vagyis valami mással kell majd Jupiternek (a miénknek) adóznunk. Például azzal, hogy kitaláljuk a helyes választ. Ez most komoly kihívás.

A miniszterelnök t.i péntek reggel bemondta a rádióban (akkor pedig biztosan igaz), hogy ő is kitölti az ívet, „mert a becsület ezt kívánja”.

A kabinet számára pedig a becsület parancsa szent. Gyanítom, hogy az ötödik kérdésnél a kormányfő a sportlétesítmények mihamarábbi kinyitására szavaz, méghozzá egy percnyi habozás nélkül, míg én még mindig keresgélem az íven, hol lehet a kulturális programokra voksolni. Sajnos ilyen kérdés nincs, ez az igény nem kísértette meg a kormányzatot. Nem baj, majd kárpótolom magam: az utolsó kérdésnél bőszen támogatom, hogy csak az oltott külföldiek léphessenek be hozzánk. Lehet, hogy stréberként hozzáírom: csakis a kínai vakcinával oltottak.

Azért szeretném ennyire eltalálni a miniszterelnök gusztusát, hogy megvigasztaljam. A rádióban elpanaszolta, hogy az ellenzék még a nemzeti konzultációt is snasszolja: ”Sistergett a gyűlölet körülöttem a parlamentben”. Ha hatalomról van szó, „a baloldal letapos mindenkit, a betegeket is.” Ez a sistergés-taposás szöveg nincs igazán jól időzítve.

Épp az előző napon ajánlott fel Karácsony Gergely a főváros részéről újabb oltópontokat és segítőket. Ugyanaznap derült ki viszont, hogy a kormányzat 40 év után kiszáll a Budapesti Tavaszi és Őszi Fesztivál közös rendezéséből.

Majd külön csinál egyet magának. Gondolom, a fővárosi bűzös leheletétől megszabadulva végre kulturálisan is kifejezheti, miben áll az Orbán legújabb írásában kifejtett gondolatsor a magyarok küldetéséről, amely „túlmutat önmagadon”, és egy sajátos közép-európai „észjárásban és jellemző testtartásban” teljesedik ki.

Ez a „testtartás” nagyon beakadhatott neki, múltkor a Kamarában még csak a magyar munkavállalók különleges egyenes testtartását emlegette, most meg, tessék, ilyenje már az egész visegrádi szövetségnek van. Úgy látszik, átadtuk.

Ez kell még nekik, meg egy púp a hátukra. Utóbbi csak akkor, ha testtartásilag belefér. Annyit most a rádióból megtudhattunk, hogy mi, magyarok mindig is „pajzs és bástya” voltunk.

Ez tényleg nem ma kezdődött, már Rákosi elvtárs is hangoztatta, hogy nem rés, hanem erős bástya vagyunk. Vagyis az ellennek, bárki legyen az, nem kezdő bástyákkal van dolga. A Nemzeti Konzílium, izé, Konzultáció csak erősíti ezt a bástya-dolgot. Egyrészt tematizálja a közbeszédet, amelyben ennek híján már túl sokszor esik szó ellenzéki esélyekről.

Másrészt a tendenciózus, szájbarágós kérdésekkel be is diktálja híveinek, most éppen mit kell gondolniuk. Ezúttal azt: a napi tapasztalatok ellenére jól állunk, mindjárt legyőzzük a vírust, hiszen már a nyitást tervezgetjük.

Harmadrészt minden nemzeti konzultáció egyre mélyebbre vési az agyunkba azt a tipikusan populista meggyőződést, amely szerint Vezér és Népe közvetlenül beszélget egymással, a mi akaratunk benne testesül meg.

Az avítt demokrácia egész bonyolult rendszere parlamenttel, pártokkal, hatalmi ágak szétválasztásával felesleges bürokratikus akadály. Ő ért minket, mi értjük őt. Hát hogy hagyhatnám válasz nélkül Őt? Nem akarom ellenzéki bűneimet szaporítani. Van nekem elég bajom.

A Demokratából megtudtam: „Minél jobban néz ki valaki, annál nagyobb a valószínűsége, hogy önmagát konzervatívnak tartsa”. Ebből is látszik, milyen ramatyul nézhetek ki. Sőt, a trumpista republikánusok „gyakrabban élnek nemi életet, mint a demokraták,…a baloldali férfiaknak alacsonyabb a tesztoszteron szintjük.”

Hát muszáj nekem ilyen impotens bagázsba tartoznom? Pláne, hogy „a konzervatívok sikeresebbek a fogyókúrázásban is”. Utóbbi döntött. Ide nekem azt a konzultációs ívet!


Megosztom másokkal is:
  •  

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --