Vadai Ágnes DK - Fotó: Vadai Ágnes FB oldala
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Mi Hazánk Mozgalom követeli, hogy a DK „magyargyűlölő” képviselője, Vadai Ágnes mondjon le parlamenti mandátumáról és „takarodjon” a közéletből – közölte a párt elnöke kedden, Budapesten.

Toroczkai László a Szabadság téri Szovjet hősi emlékműnél megtartott sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes azon Facebook-posztját kifogásolta, amelyben a politikus úgy vélekedik, hogy a magyar kormánynak nemcsak új erdélyi jégpályákra kellene költenie, hanem arra is, hogy „ne jöjjön a Tisza magyarországi szakaszára például Romániából se minden mocsok”.

Hozzátette: a Mi Hazánk támogat minden, a határon túli magyarság jólétét és fejlődését szolgáló kormányzati beruházást.

A pártelnök szerint, Vadai Ágnes Facebook-posztjával bebizonyította, hogy jelenleg is itt van közöttünk a magyargyűlölő internacionalizmus, kommunizmus és bolsevizmus szelleme, amikor hangulatkeltésre használja fel, hogy az erdélyi Marosszentgyörgyön a magyar adófizetők támogatásával jégcsarnokot avattak.

Miközben azért nem háborog, hogy a számítások szerint egyetlen szomáliai migráns élete során 300 millió forintjába kerül az európai adófizetőknek és egy iraki migráns kerül annyiba, mint a jégpálya – tette hozzá.

„A Romániából Magyarországra ömlő mocsok”, kifejezés, pedig nyilvánvalóan ennek a magyarellenes hangulatkeltésnek a része, vagyis „mocsoknak nevez mindent, ami Romániából jön” – vélekedett.

Ez a lehetőség semmi más nem volt számára, minthogy belerúgjon a magyarságba, vagyis magyarellenes uszításra használta fel a jégcsarnok átadását, ezért távoznia kell a közéletből az egész „csapatával” együtt – jelentette ki Toroczkai László.
Forrás: MTI/Hírklikk


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: