Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A napi.hu beszámolója szerint egy budapesti kórházban dolgozó orvos koronavírus-betegségben szenvedőknek szánt – kizárólag kórházban, orvosi felügyelet mellett adható – gyógyszerekkel kereskedett.

Az orvos jogellenesen árulta a szereket, ezzel a kórház gyógyszerkészletét csökkentette és mások életét, illetve egészségét is veszélyeztette.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség csütörtökön a Nemzeti Védelmi Szolgálattal (NVSZ) és a Készenléti Rendőrség egységeivel együttműködve, 11 helyszínt érintő, (ház)kutatásokkal egybekötött, nagyszabású akciót hajtott végre, az ügyben két embert őrizetbe vett, több személyt előállított, kihallgatásuk jelenleg is folyamatban van – írja közleményében Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

Az NVSZ felderítése alapján indult ügyben, a jelenlegi adatok alapján egy budapesti kórházban dolgozó olyan orvos érintett, akinek munkaköréből adódóan hozzáférése volt a kórházban koronavírussal (SARS-Cov-2) fertőzött betegek (Covid-19) kezelésére szolgáló gyógyszerekhez, amelyek kizárólag a kórházban, szoros orvosi felügyelet mellett adhatók a betegeknek.

Pénzért, illegálisan árulták a gyógyszereket

A megalapozott gyanú szerint az orvos, egy korábbi páciensének közreműködésével, a koronavírus által okozott betegségben szenvedőknek szánt gyógyszereket ellenszolgáltatásért cserébe, rendszeres haszonszerzésre törekedve, jogellenesen értékesítette.

Az orvos a cselekményével az egészségügyi intézmény készletét csökkentette, és ezáltal a kórházban koronavírus-betegségben szenvedők életét, illetve egészségét közvetlen veszélynek tette ki. Ezen túlmenően azoknak az egészséges, gyógyszeres kezelésre nem jogosult személyeknek az egészségét is veszélyeztette, akiknek a fenti gyógyszereket jogellenesen értékesítették – közölte a főügyészség.

Öt embert állítottak elő, készpénzt is lefoglaltak

A csütörtöki akció és kutatások során az eljáró ügyészek több helyszínen gyógyszereket, vesztegetéssel összefüggésbe hozható készpénzt, és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le, amelyek a fenti bűncselekmények gyanúját alátámasztották.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség az ügyben eddig összesen öt embert állított elő, két személyt – köztük az orvost – őrizetbe vett, kihallgatásuk folyamatban van. Az akció során készült felvételt hamarosan közzéteszik az ugyeszseg.hu honlapon – közölte a fővárosi főügyész.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: