Megosztom másokkal is:
  • 1.6K

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a 13. havi nyugdíj első részlete „lehet, hogy segítség, de a legkevésbé sem ajándék”, bejegyzésében az ellenzéki pártvezető leleplezi a Fidesz nagy trükkjét, amivel Orbánék becsapják a nyugdíjasokat

Íme Gyurcsány Ferenc teljes bejegyzése változtatások nélkül:

Tudom, hogy nagyon sokan fogják jelentős segítségnek megélni a kormány által 13. havi nyugdíjnak hazudott, valójában egy heti juttatást, amely lassan minden nyugdíjashoz megérkezik.

Ez nem is csoda, ha megnézzük, hogy hogyan alakultak a nyugdíjak az elmúlt 10 évben és mennyi pénzt vett el az idősektől a kormány a baloldali kormányok nyugdíjszámításának, az úgynevezett svájci indexálásnak a megszüntetésével.

Ha elképzeljük, hogy a svájci indexálás 2010 után is marad, akkor az átlagnyugdíj ma nem 142 ezer forint lenne, hanem 172 ezer. Ez óriási különbség!

Mivel a most aktuális juttatás 35 ezer forintot jelent egy átlagnyugdíjjal rendelkező idősnek, nagyjából akkor lenne pénzénél minden nyugdíjas, ha minden egyes hónapban megkapná ezt a juttatást. Így lehet, hogy az elmúlt 10 év alatt több mint 1 milllió 200 ezer forintot vett el a kormány egy átlagnyugdíjjal rendelkezőtől, 35-ször többet, mint amit most, 10 év múltán visszaad.

A most érkező juttatás tehát lehet, hogy segítség, de a legkevésbé sem ajándék.

A 2022-ben felálló közös kormány egy kiszámíthatóbb és igazságosabb nyugdíjszámítási módszerrel fogja biztosítani a tisztességes időskori megélhetést minden munkában megőszült embernek. Véget fogunk vetni az igazságtalanságnak.


Megosztom másokkal is:
  • 1.6K

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

-- hirdetés --