A betegek költöztetésével és olajradiátorok bevetésével próbálják óvni a pácienseket az épületbe is betörő hideghullámtól.
A betegek költöztetésével és olajradiátorok bevetésével próbálják óvni a pácienseket az épületbe is betörő hideghullámtól a baleseti intézetben.
Az épület északi oldalán több osztályon napok óta 10 fokos hőmérsékletben, illetve olykor még ennél hidegebb helyiségekben dolgoznak az orvosok és az ápolók – tudta meg a Népszava.
Az ablakok nem zárnak rendesen így a helyiségek kifűthetetlenek.
A nővérpultoknál, illetve folyosókon pulóverben, sálban, kiskabátban lehet csak megmaradni.
A lapunknak az egyik orvos arról mesélt, hogy vannak kórtermek, amelyekben viszonylag elviselhető a hőmérséklet de még mindegyik így sem használható.
Ezért a bennfekvők egy részét át is kellett költöztetni. A kórház vezetése olajradiátorokat és pokrócokat szerzett az érintett épületrészbe, de a hideg maradt, miután az olajradiátorokat nem bírja el az elektromos hálózat.
A gyermekosztályon a hőmérsékletet jelenleg két otthonról behozott olajradiátorral próbálják biztosítani, több osztályon, valamint orvosi szobákban, a sebkötözőben hasonló a helyzet.
Egy másik szakdolgozó arról beszélt, hogy ő napok óta 8-12 fokos helyiségekben dolgozik.
Szerinte ilyen körülmények mellett nem túl biztonságos, sőt fokozott kockázattal jár a nap 24 órájában baleseti sérültek ellátása.
Úgy tudjuk, a kórházvezetése évek óta jelzi, hogy mielőbb szüksége lenne a nyílászárók cseréjére, mert a hőmérséklet amint mínusz öt fok alá süllyed, az épület a huzat miatt kifűthetetlenné válik.
A Fiumei úti épület utoljára 1984-ben kapott teljes felújítást. Legutóbb tavaly januárban lehetett olvasni arról, hogy az Egészséges Budapest Program keretében hamarosan hozzálátnak a felújításához, ám erre mindeddig nem került sor.
Via: Nèpszava