Egy szerencsétlen időzítés és a titkolózás miatt szólhatott ekkorát Rogán Antal újabb botránya.
A minisztert eddig is igyekeztek eldugni a párton belül, de a HVG forrásai szerint nem nézik jó szemmel gyarapodását, még ha az papíron törvényes is.
Felkészül – mindössze ennyi szöveget és Rogán Antal fotóját posztolta ki egy nappal a 2019-es önkormányzati választás előtt a Borkai Zsolt szexbotrányát kirobbantó blog névtelen szerzője. Az ördög ügyvédjeként elhíresült szivárogtató nem váltotta be ugyan a fenyegetését, és nem hozott nyilvánosságra a politikust kompromittáló adatokat vagy felvételeket.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjére azonban információink szerint azóta is időzített bombaként tekint a Fidesz felső vezetése erősen tartva attól, hogy „előkerül róla valami”.
Ami két héttel ezelőtt „előkerült”, abban papíron semmi törvénytelen nincs: nem tiltja jogszabály, hogy valakinek a jövendőbelije több mint ezer hektár földet vegyen családostul, kevéssel az esküvő előtt, és azt sem, hogy az 1,66 milliárdos vételár 95 százalékát egy régi bizalmasa által vezetett banktól felvett hitelből perkálja le. Csak hát, a látszat.
Forrás: HVG