Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, a Kormányinfó nevű tájékoztatóján számolt be a járványhelyzettel kapcsolatos legfontosabb kormányzati döntésekről. Kövesse velünk a tájékoztatót!

A Kormányinfón elhangzott:

A járványhelyzetről: Az eheti kormányülésen megállapították, hogy a védekezésnek köszönhetően a 2. hullámot sikerült megfékezni, de egyelőre stagnál a járvány nálunk – kezdte a járványhelyzetről Gulyás. Elmondta, hogy Magyarországon is terjed a brit mutáns koronavírus és emiatt várhatóan nőni fog a fertőzöttek száma.

Oltási program: Ismertette, hogy eddig több mint 294 ezer embert oltottak be, közülük 117 ezer ember már a második oltását is megkapta. Elkezdődött a krónikus betegséggel nem rendelkező idősek oltása a Szputnyik vakcinával a 4 kijelölt budapesti oltóponton.

A jövő héten folytatódhat a legidősebbek és a 60 év alatti krónikus betegek oltása is, ezt a beérkező vakcinaszállítmányokkal tervezik megoldani. Gulyás szerint az uniós beszerzésből Magyarország 19,7 millió adagot kötött le. Ha ezek a vakcinák már hazánkban ennének, akkor majdnem 9,9 millió embert tudnánk beoltani.

Az orosz vakcinából 2 milliót kötöttünk le, ebből 200 ezer februárban érkezik a tervek szerint, a kínai Sinopharm első szállítmánya pedig a jövő héten állhat rendelkezésre, az NNK megvizsgálja az oltóanyagot, majd lehetővé válik az 500 ezer oltóanyag felhasználása. (Elmondása szerint – abból a szempontból – a legbiztonságosabb vakcina, meert már több mint 2 millió embert beoltottak vele.)

Jön a védettséget igazoló okmány: “Tegnap a kormány döntött arról, hogy védettséget igazoló okmányt fog bevezetni” – jelentette be Gulyás. Az kaphat, akit már beoltottak, tehát, akik megkapták a második oltást. Lejárati dátum nem lesz rajta, hiszen a vakcinák védettséget nyújtó idejéről még pontos információk nincsenek.

Az érvényesség kezdete a 2. oltás időpontja lesz. Fontos, hogy védettnek minősülnek azok is, akik átestek a fertőzésen. A védettség kezdete, amikor elhagyhatta a kórházat. Azoknak, akik nem szorultak kórházi kezelésre, azoknak a pozitív PCR-teszt utáni első negatív teszt – ami a gyógyulást igazolja – fog szerepelni az érvényesség kezdeténél.

A hivatalos betegszám jelenleg 380 ezer nálunk, de sokan vannak olyanok is, akiknél semmilyen tünettel nem járt a fertőzés. Ők úgy kérhetik a védettségi igazoló okmányt, ha laborban igazoltan tudják kimutatni, hogy antitest van a vérükben, ezért fizetniük kell. Náluk négy hónapra szól az okmány.

A kormány azt reméli, hogy ez az okmány hozzájárulhat ahhoz, hogy visszatérjünk a megszokott életünkhöz, de még nem döntöttek arról, hogy az okmány milyen jogosultságokkal jár.

Elindult a gazdasági újraindítási akcióterv: A járvány elleni védekezés másik oldala a gazdaság védelme. A legfontosabb a munkahelyek megőrzése, a decemberi adatok szerint többen dolgoztak 2020 decemberében, mint 2019 decemberében. Felsorolta az akcióterv lépéseit:

lakásépítési áfa 5 százalékra csökkentése

A felújításokhoz 6 millió forintos kedvezményes hitelt biztosítanak, amiből 3 milliót visszaigényelhetnek

A 13. havi nyugdíj visszaépítése megkezdődött

A 25 év alatti fiataloknak nem kell szja-t fizetni,: 16 százalékos béremelést jelent számukra a miniszter szerint.

10 millió forintos vállalkozói kamatmentes hitelt vezettek be

A bértámogatások összegét megsürgetik: a 40 milliárd megítélt támogatásból közel 36-ot kifizettek már.

Forrás: Blikk


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: