Fèlő hogy túl kevesen osztják meg ezt az írást ès olvassák vègig pedig hiánypótló a Fidesz hazugságainak leleplezèsèben. A tèma nem rövid de annál tanulságosabb
A Fidesznek fáj, hogy a színművészetis diákok helyet kaptak a VII. Kerületi önkormányzattól ès mindent megtesznek azèrt hogy megvádolják Neidermüllert, hogy kiszúrt a helyi zeneiskolával.
Takács Máriusz ferencvárosi DK-s kèpviselő ès oktatási szakember azonban most mindenkinek közèrthetően leírta publicisztikájában, hogy pontosan mi is a helyzet az önkormányzati ingatlanok és állami közoktatás viszonyában.
Történt a minap, hogy a VII. kerületi önkormányzat egy saját tulajdonában álló, felújított ingatlant megpályáztatott és kiadott. Mivel a kerület korábbi vezetése másnak ígérte a helyet, ügy lett belőle.
Az eset két dolgot jól példáz: hogy anno mennyire elbaltázta az oktatás átalakítását a kormány, és hogy próbálja ezt kompenzálni politikai komisszárokkal és kommunikációval.
A történet onnan indul, hogy a közoktatási intézmények nagy részét (az óvodákat kivéve) magához vonta az állam, az ingatlanokat viszont nem, így lett egy halom olyan haszontárgya a helyi önkormányzatoknak, amihez nem nyúlhattak hozzá (kezdetben még de, aztán ez gyorsan elmúlt). És az állam bizony rossz gazda volt – sokkal rosszabb, mint a választóik felé motivált mindenkori önkormányzatok -, az egyébként öregedő, nagy terheltségű ingatlanvagyonra nem költött, csak a legszükségesebb mértékben. Az önkormányzatok nagyon is jól látták ezt és levonták a következtetést: ha odaadsz egy épületet az államnak, arról nem fog rendesen gondoskodni, de te többé nem nyúlhatsz hozzá.
Tehát, ami nincs: állami ingatlanvagyon a közoktatáshoz, ami van: romló állapotú épületek bizalmatlan önkormányzatokkal. Namármost mi történik, ha egy intézmény el akar költözni, alkalmatlan számára az ingatlana? Vagy megoldja az állam a saját maga által kezelt (szintén önkormányzati tulajdonú) ingatlanok közötti csereberével, vagy épít/vesz egy új épületet (hahahaha), netán megpróbál egyezkedni a helyi ingatlanvagyonnal rendelkező önkormányzattal.
Jellemzően az első megoldással szívesen operálnak, mert azt saját hatáskörében meg tudják oldani. A másik megoldás azért nem él, mivel az állam nem akar az oktatásra költeni, így nem célja saját ingatlanvagyon kialakítása sem. A harmadik megoldás működik egészen addig, amíg oda lehet szólni, hogy kedves önkormányzat, akkor most önszántadból felajánlasz az államnak egy épületet, pont. Azért működik így, mert egy fair tárgyalásba bocsátkozva nagyjából ez hangzana el:
– Kellene még egy épület az iskolának.
– Miért, mi lett azzal, amit már egyszer odaadtunk?
– Lerohadt.
– Hát jó, és mit kapunk érte cserébe? Bérelni akarja az állam?
– Dehogy is, pont olyan ingyen kell, mint a többi épület. De a gyerekeknek jobb lesz.
– Hát, nem is tudom. Az erre alkalmas ingatlanjainkat ki tudjuk adni jó pénzért, amiből a kerületet tartjuk fenn: köztisztaságot, közbiztonságot, egészségügyet, ovit, bölcsit, stb. Nem lehetne, hogy fizessetek érte, amit mi felújításként majd rá tudunk költeni?
– Teljesen kizárt, egy önkormányzat nem teheti be a lábát az iskolába.
Tömörebben: nincs épeszű önkormányzat, aki készségesen lemond ellentételezés nélkül komolyabb vagyont jelentő ingatlanáról. Ami az érdekes ebben a helyzetben, hogy az állam ezután megvonja a vállát, ha nem hát nem, minden iskola egy tucat nekem, nagyobb problémákat is hagytunk már az út szélén, ha az önkormányzat nem ad, nincs mit tenni! Az önkó viszont nem lép ezen túl ennyivel, mivel áttolták rá a felelősséget, az állam nyilvánvalóan nem fogja megoldani a problémát, és hozzá érkeznek be a polgárok panaszai is. A két résztvevő félből valójában az önkormányzat lesz motivált, noha az anyagi lehetőségei sokkalta szűkebbek.
Nézzünk meg ezt a konkrét példát: a VII. kerületi Molnár Antal Zeneiskola (tisztes nevén Molnár Antal Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola) egy olyan délutáni suli, amely meglehetősen hosszú ideje (a köznyilvános dokumentumok szerint 1997 óta biztosan) egy önálló székhelyen és más közoktatási intézményekben működik – ez a modell egyébként elég gyakori a zeneiskolák világában, vannak előnyei és hátrányai is, de lapozzunk is.
Ez a konkrét iskola nem érzi jól magát ebben a struktúrában, szeretne egyetlen, szépen felújított épületbe költözni, rendben is van. Meghallotta ezt az óhajt a kerület akkori vezetése, és oly komolyan vette a dolgot, hogy fel is újítatta nem kevés pénzért egy ingatlanát (legalább is azt állítják, ezért volt a felújítás).
Hogy hogyan jött létre ez a megállapodás és mit takart, homály fedi, papíroson nyoma nincs, különben már rég lobogtatná az iskola, hogy de kérem, de kérem, ott nekünk jogunk van. De nem lobogtat, hanem közleményt ad ki: nagyon megdöbbent és elkeseredett Szemendri Gábor intézményvezető a tanári kar, a szülői munkaközössége és tanulói nevében.
Az iskola diákjainak, szülőinek és tanárainak megértem a keserűségét, hogy nem fognak új épületbe költözni. Igazuk van. Az igazgató viszont hamis, nagyon is, politikai adut gyárt csúsztatásával. Ugyanis: számára nem lehetett újdonság, ami most történt: az épületet felújítását már 2019-ben befejezték, de azóta sem adták át nekik. Namármost, ha senkivel sehol nem beszélt, ami kizárt egy ilyen volumenű ügyben, akkor is tudnia kellett, hogy itt baj van. Ha pedig tudta, akkor biztosan beszélt a fenntartóval, s volt információja az önkormányzat szándékairól.
(Külön pikantériája a helyzetnek, hogy ha elkészült 2019-ben az épület, miért nem adta át a korábbi városvezetés, vagy legalább miért nem készítette el a megállapodást, hogy egy esetleges váltás esetén ne legyen gond? Az előrelátás hiánya sem egy jó városvezetői képesség, de az sem kizárt, hogy valójában nem is akarták átadni ezt az értékes ingatlant.)
Ha tudott az intézményvezető a változásról és nem mondta el a tanároknak-diákok-szülőknek, akkor őket tényleg megdöbbentette a hír, mert vissza volt tartva előlük az igazság. Ha elmondta nekik, akkor viszont nem volt ebben semmi új vagy megdöbbentő. Mivel egy ilyen horderejű kérdés mindennapi beszédtéma egy iskolában, valószínűleg mindenki tudott róla egy ideje, hogy nem lesz új székhely. És azzal is tisztában kellett lenniük – az intézményvezető biztosan –, hogy problémájukat továbbra is csak az önkormányzat képes megoldani.
Ehhez képest kiadott egy sajtónyilatkozatot az igazgató a teljes intézmény nevében, amiben drámai hangnemben teszi felelőssé az önkormányzatot – az államot persze meg sem említve. Hogy is említené, hiszen a saját jól felfogott érdekeivel (a nyilatkozat végén azért kér egy másik épületet az önkormányzattól) teljesen ellentétes álláspontot jelenít meg és számon kérőn szól, noha érdekérvényesítő eszközei lényegben nincsenek, az önkormányzatot nem terheli jogi kötelezettség az iskola iránt.
A közlemény tehát biztosan nem segíti hozzá a zeneiskolát egy új önkormányzati székhelyhez (noha máshonnan nem várhat), egyértelműen egy dologra jó: politikai kártya a Fidesz kezében, amit azonnal ki is játszott.
Amikor pedig egy állami zeneiskola igazgatója politikai közleményt ad ki, amelyben a politikai motiváció és tartalom elfedésére használja az ott dolgozó tanárokat, diákokat és szüleiket, az: 1. morálisan elfogadhatatlan felhasználása és átverése ezeknek az embereknek 2. politikai komisszárság, ami fájón villantja fel az állami közoktatásba párthűség alapján becsatornázott vezetőket.
Ami pedig magát az épületet és a döntést illeti: van-e joga eldönteni egy önkormányzatnak, mit kezd a vagyonával? Mit joga: kötelessége felelősen gazdálkodni vele. Ahhoz is van joga, hogy megváltoztassa egy korábbi döntését, elálljon egy megállapodástól (ha egyáltalán az jogi értelemben létezik). És a felelősség az, ami működik Niedermüller Péter polgármesterben is, aki egy ilyen intézményvezetői közlemény után is leül egy asztalhoz a zeneiskolával és elkezd tárgyalni vele arról, hogyan oldják meg azt a csávát közösen, amibe az állam hagyta őket. Már ha az igazgató úr hajlandó leülni vele.
