Tényleg vettünk 33 millió forintért karkötőt az ifjú arának? – teszi fel a kérdést közösségi oldalán a szocialisták nagyágyúja Török Zsolt, majd hozzáteszi:
Én ezt fel sem tudom fogni.
Azt értem, hogy száz-száz milliárd megy bérekre az ápolónőknek, orvosoknak, tanároknak, rendőröknek, vagy hogy 3 ezer milliárdot adunk a 2-2,5 millió nyugdíjasnak 12 hónap alatt.
Még azt is értem, hogy ezer hektárnyi földet veszünk az egyik gazembernek 1,5 milliárdért, ami kb egyenlő Eger városának területével.
Azt is értem, hogy Orbán Lőrinc lopott tőlünk 500 milliárdos vagyont 10 év alatt, amit grófok, bárók tudtak 300 év alatt összehozni, úgy, hogy piszkosul kiszákmányolták a kismebereket, jobbágyokat, munkásokat.
És persze, ezeket vissza fogja kapni a magyra nép.
Amit én nem értek, nem is tudok felfogni, azok a 33 milliós karkötő egy huszonéves kislányon. Akarom mondani asszonyságon.
Nem nagyon értem az 5-10 milliós órákat sem.
Ezek számomra olyan ellentmondások (óra VS millió), amit nem is értek.
Vagyis azt értem, hogy miért voltak “kissé” morcosak az emberek az első és a második világháború után is, vagy ’89. decemberében Romániában.