Pénz - Fotó: Napi.hu
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A jelenlegi lisztárak nem fedezik egy tonna jó minőségű búza árát. A mostani adatok szerint egy tonna búza 66 ezer forintnál is magasabb árkategóriába eshet, míg a polcokon lévő lisztek árai csak 56 ezer forintos búzaárnak felelnek meg.

Többek között eezzel ndokolták a liszt árának emelése, ugyanis enélkül teljesen összeomlana az iparág, sőt tavasszal akár még tovább drágulhat a búza, így újabb áremelés követheti a mostanit.

Az áremelés indokai között szerepel a tavalyi időjárás is, ami egyáltalán nem kedvezett a búzatermelőknek. Mind a súlyos aszály, majd a tavasz végi, nyár eleji esős periódus is megártott a magyarországi terméseknek.

Előreláthatólag kilogrammonként 6-7 forintot emelkedik a mostani átadási ár, ami miatt a fogyasztói ár sokkal magasabb is lehet.

A KSH adatai szerint tavaly decemberben 442 forint volt 10 darab tojás, azonban a takarmányárak miatt idén, ismét többe kerülhet majd a tojás.

A tojásszövetség elnöke, Szép Imre szerint 25-30 százalékkal nőtt a gabonafélék ára.

A kukorica tonnánkénti ára januárban meghaladta a 60 ezer forintot, ezért drágulhat tovább a tojás ára.

Az, hogy mennyivel drágulhat pontosan, majd az üzleti tárgyalások során dől el – írja a Pénzcentrum.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: