Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Közös megegyezéssel távozik a HVG egyik rovatvezetője, Hont András – jelentette be hétfőn a lap.

A HVG közleménye szerint Hont március végéig szervezi és szerkeszti a véleményrovatot, utána pedig vendégszerzőként publikál a lapban. A kiadó és a szerkesztőség is megköszönte Hont András eddigi munkáját, és sok sikert kívántak neki.

A HVG-től csaknem egy évtized után távozó rovatvezető a Facebookon azt írta:

„nincs nagy titok a háttérben, sem egetrázó konfliktus, sőt többen, elsősorban a két főnököm az utolsó utáni pillanatig próbáltak lebeszélni az elhatározásomról”.

Azt, hogy hol folytatja, Hont nem közölte, viszont köszönetet mondott a posztjában a közvetlen főnökeinek, Gavra Gábornak, Neizer Anitának, Jakus Ibolyának és Nagy Iván Zsoltnak, mert szerinte „nekik lehetett a legnehezebb”.

Az Azonnalinak nyilatkozva Hont már úgy fogalmazott: „én jöttem el, és kurvára nem akarták, hogy eljöjjek”, szerinte a távozásának nincs köze ahhoz, hogy élesen kritizálja a koronavírus miatt bevezetett lezárásokat a közösségi médiában.

Hont András jog és történelem szakot végzet a Pécsi Tudományegyetemen. 1990-ben belépett a Fideszbe, aminek színeiben volt önkormányzati képviselő, és polgármesterjelölt is Budapest VII. kerületében.

A párttal való kapcsolata azonban megromlott, 2007 márciusában ki is zárták. 2011 óta volt a HVG munkatársa, de a kétezres évek eleje óta jelentek meg írásai más lapoknál, többek között a Népszabadságban, a Magyar Hírlapban, a Magyar Nemzetben és a Magyar Narancsban is.

via: Telex


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: