Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A labdarúgó-szövetség már jóvá is hagyta az összeget.

A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány tao-programjának második részét is jóváhagyta a labdarúgó-szövetség (MLSZ).

Minden bizonnyal az illetékes minisztérium is, így nagyjából 440 millió forint közpénzt ítéltek meg most az akadémiának. – írja a g7.hu.

Ahogy arra a portál is emlékeztet, az első részlet során 2,4 milliárd forintot ítéltek egy sportszállóra, aminek az eredeti tervek szerint már egy éve állnia kellene.

Bár az MLSZ adatbázisából nem derül ki, hogy a felcsúti futballakadémia pontosan mire költené a most megítélt nagyjából 440 milliós összeget, de a korábbi évek tapasztalatai és a bevett gyakorlat szerint vélhetően fizetésekre és magára az utánpótlás-nevelés finanszírozására.

A 440 millió forintot érintő döntés egyelőre még csak az MLSZ adatbázisában látszik, az akadémia egyelőre nem tette közzé honlapján sem a részleteket, sem a jóváhagyásra vonatkozó nyilatkozatot.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: